F1: óvást nyújtott be a Haas a melbourne-i futam végeredménye ellen

B. Ö. B.B. Ö. B.
2023.04.02. 12:19
null
Dobogós helyezésben reménykednek a Haasnál a melbourne-i futamot követően (Fotó: AFP)
Megóvta az Ausztrál Nagydíj végeredményét a Haas, ugyanis az amerikai istállónál úgy vélik, hogy Nico Hülkenberget illeti az utolsó dobogós hely.

 

Kaotikusan utolsó köröket hozott az idény harmadik futama. Két körrel a leintés előtt ugyanis félbeszakították a versenyt, miután Kevin Magnussen defektet kapott s lerepült a jobb hátsó gumija. A melbourne-i futam második piros zászlós megszakítását követően sor került a harmadik állórajtra, ami azonban káoszba fulladt, ugyanis több baleset is történt a mezőnyben.

Ismét lengették a piros zászlót, majd hosszas percekig tartó várakozás után végül kiküldték a mezőnyt az utolsó körre, ám nem abban a sorrendben, mint amiben behajtottak a bokszutcába az előző megszakítást követően. Visszaállították ugyanis a balesetek előtti sorrendet, ami többek között Nico Hülkenbergnek sem kedvezett, hiszen így a negyedikről a nyolcadik helyre esett vissza.

Mivel versenyzést már nem nagyon láttunk az utolsó körben, Hülkenberg csak annak köszönhetően végzett egy hellyel előrébb, hogy Carlos Sainz Jr.-t megbüntették a harmadik rajtnál történtek miatt.

A leintést követően a Haasnál úgy döntöttek, hogy megóvják a verseny végeredményét, s ha igazat adnak nekik, az első két helyezettet leszámítva változik a futam végeredménye – az utolsó dobogós hely ebben az esetben Hülkenbergé lesz.

Az amerikai istálló illetékeseit helyi idő szerint 19.30-kor hallgatják meg a sportfelügyelők.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18