Ferrari: távozik a vezető tervező, házon belülről pótolhatják – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.03.10. 12:37
null
David Sanchez számára véget ért a maranellói kaland (Fotó: Getty Images, archív)
Beadta felmondását David Sanchez, a Ferrari vezető tervezője – írta meg a La Gazzetta dello Sport.

A francia szakember 10 év után int búcsút az „ágaskodó lovacskának”, amelynél először az aerodinamikai részlegen dolgozott, majd 2019-ben megkapta a vezető tervezői pozíciót. A montpellier-i születésű Sanchez nagy szerepet játszott a tavalyi F1–75, valamint az idei, SF–23 névre keresztelt versenyautó megtervezésében.

A váratlan döntés pontos oka nem ismert, de az olasz sajtó szerint csupán annyi történt, hogy az olasz istálló élén Mattia Binottót váltó Frédéric Vasseur csapatfőnök elkezdte leváltani az elődjéhez köthető szakembereket a saját munkatársaira – mint ismert, a Ferrari a közelmúltban megvált Inaki Rueda stratégiai tervezőtől is, akit a 28 éves indiai mérnök, Ravin Jain váltott ebben a pozícióban.

A Gazzetta szerint a maranellói csapat házon belülről oldaná meg a távozó Sanchez pótlását: a neves sportlap értesülései szerint Diego Tondi, a Ferrari aerodinamikai részlegének jelenlegi vezetője lehet a francia szakember utódja a vezető tervezői poszton.

A Ferrari cikkünk megírásáig nem kommentálta a David Sanchez távozásáról szóló információkat.

Legfrissebb hírek

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Russell közel a feladáshoz: Már nem is foglalkozom a bajnoki küzdelemmel

F1
2026.09.13. 19:21

Antonelli diadalmaskodott a Madringen, és újabb lépést tett a vb-cím megszerzése felé

F1
2026.09.13. 16:33

„Azt hittem, falnak megyek” – Norris nagy levegőt vett, és élete körét futotta a Madringen

F1
2026.09.12. 21:01

A semmiből a pole pozícióba: Norris megszelídítette a Madringet!

F1
2026.09.12. 17:05

A Mercedes továbbra is uralja a Madringet; Hamilton és Bearman is autót tört az elhúzódó harmadik edzésen

F1
2026.09.12. 13:50