Gyász: elhunyt a Ferrari egykori kétszeres F1-es futamgyőztes versenyzője

2022.12.04. 17:46
null
Patrick Tambay (1949–2022) (Fotó: AFP)
A Formula–1-es versenysorozat hivatalos honlapjának beszámolója szerint életének 73 éves korában elhunyt Patrick Tambay, aki 1977 és 1986 között többek között a McLaren, a Renault, valamint a Ferrari versenyzője is volt – utóbbi istállónál két versenyen tudott győzni. A Parkinson-kórban szenvedő volt autóversenyző halálhírét a családja megerősítette.

Tambay 1977-ben került a Formula–1-es mezőnybe a Surtees csapat autójával, amellyel csupán a Francia Nagydíjon vett részt, de a versenyre nem tudta kvalifikálni magát. A sikeretlen kvalifikációs kísérlet után a Theodore Racinghez igazolt, ahol háromszor is pontot szerzett első évében, s ez elég volt, hogy a McLaren szerződtesse, de itt a következő másfél idényben nem tudta megismételni az eredményeit, s az 1980-as idény kihagyása után visszatért előző csapatához.

Az 1982-es idény felénél a Kanadai Nagydíjon életét vesztette Gilles Villeneuve, s Tambay-t igazolták le a helyére az olaszok, s még abban az évben megnyerte első versenyét: a Német Nagydíjon diadalmaskodott.

Az 1983-as San Marinó-i futamot is megnyerte a Ferrarival, amellyel összesen 11 alkalommal állhatott a dobogón, utoljára az 1985-ös San Marinó-i Nagydíjon, majd a Team Haas-nál zárta F1-es pályafutását az 1986-os idényben.

Ez azt jelenti, hogy indult az első Magyar Nagydíjon, ahol végül két kör hátrányban a hetedik helyen zárt.

Tambay visszavonulása után az F1-es versenyeket közvetítő francia tv-k szakkommentátora lett, majd Cannes egyik külvárosi kerületének polgármester-helyetteseként dolgozott.

Ayrton Senna, Johnny Dumfries, Michele Alboreto és Andrea de Cesaris után Tambay az ötödik, aki elhunyt az első Magyar Nagydíjon résztvevő versenyzők közül.

 

Legfrissebb hírek

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
14 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
15 órája

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
17 órája

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07