F1: Ricciardo közel a megállapodáshoz a Mercedesszel – sajtóhír

2022.10.05. 17:14
null
Ricciardo (jobbra) Hamilton ülésére vágyik? (Fotó: AFP)
Brit sajtóhírek szerint könnyen előfordulhat, hogy a 2023-as idényben nem láthatjuk a rajtrácson a McLarentől az év végén távozó Daniel Ricciardót, miután előrehaladott tárgyalásokat folytat a Mercedes istállóval, hogy jövőre a csapat tesztpilótája legyen.

 

Tervéről korábban már maga a versenyző is nyilatkozott, mondván, reális lehetőség, hogy tartalék pilóta legyen jövőre. A Canal+ tv-csatorna szerint Ricciardo és a Mercedes már előrehaladott tárgyalásokat folytat ez ügyben, s közel is állnak a megállapodáshoz.

Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nyolcszoros futamgyőztest az elmúlt hétvégén rendezett Szingapúri Nagydíj során látták, ahogy a Mercedes motorhome-jából távozik. Habár annak ellenére, hogy hivatalos forrásból nincsen információ arról, mi dolga akadt az „ezüstnyilaknál” a McLaren versenyzőjének, az kevéssé valószínű, hogy csak egy jó kávéra ugrott volna be.

Riccardo korábban nemcsak azt árulta el, hogy valós a lehetősége, hogy kihagyja a 2023-as idényt és harmadik számú versenyző legyen, hanem arról is beszélt: a következő egy évnél hosszabb távlatokban gondolkodik. Ezt pedig a legelterjedtebb iparági pletykák szerint úgy is lehet értelmezni, hogy a 33 éves ausztrál versenyző Lewis Hamilton visszavonulására játszik, s arra számít, hogy a brit a 2023-as idény végén – szerződése lejártával – befejezi pályafutását, így ő foglalhatja el a megüresedő helyet George Russell mellett.

Igaz, ennek az elméletnek ellentmond a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff Szingapúrban adott nyilatkozata, miszerint éppen a szingapúri versenyhétvége előtt beszélgetett Hamiltonnal a folytatásról.

„Lewisszal a héten leültünk beszélgetni, s azt mondta, még öt év versenyzést érez magában. Az évek során szinte összenőttünk Lewisszal, biztos vagyok benne, hogy elsőként nekem szól, ha vissza akar vonulni” – fogalmazott Wolff.

Ennek fényében tehát nagyon úgy tűnik, hogy ha valóban a Mercedeshez igazol Ricciardo, akkor tovább folytatja a viszonylag pocsék érzékkel végrehajtott csapatváltásait a Formula–1-ben: a Red Bullnál töltött négy éve alatt szerzett hét futamgyőzelmet, majd 2018 végén a Renault-hoz ment, ahol két év alatt mindössze két dobogót tudott felmutatni, majd a McLarenre váltott, ahol ugyan tavaly nyert egy futamot, ám Lando Norristól gyakrabban kap ki, mint sem...

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
13 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
16 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik