F1: nem oltatta be magát a világbajnok, nem léphet be a paddockba

2022.06.11. 10:22
null
Nico Rosberg orvosa javaslatára nem oltatta még be magát (Fotó: AFP)
Világbajnokként hiába járna neki alanyi jogon, mégsem léphet be a Formula–1-es versenyek területére Nico Rosberg, mert nem vette fel a koronavírus elleni védőoltásokat.

 

Bár Nico Rosberg a 2017-es idény óta nem tagja a Formula–1 mezőnyének, gyakran megjelent a futamokon, főként az angol Sky Sports szakértőjeként. Az előző versenyhétvégén, Monacóban azonban sokaknak gyanússá vált, hogy a 2016-os világbajnok nem a paddockból jelentkezett be, hanem néhány kilométerre a pályától.

Hamar elterjedt a pletyka, miszerint Rosberget nem engedték be a pálya területére, ezt azonban azóta cáfolta az exversenyző sajtósa, aki elárulta, Rosberg meg sem próbált belépni a paddockba, hiszen tisztában van azzal, hogy az ő esetében ez nem engedélyezett.

Habár világbajnokként bármelyik versenyen gond nélkül megjelenhetne, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az idei szezon előtt megszabta, hogy csak olyan személyek léphetnek be a paddock területére, akik felvették a koronavírus elleni vakcinát. Rosberg sajtósa a Planet F1-nek elmondta, hogy a pletykák, melyek szerint a korábbi versenyző belépését megtagadták a biztonsági szakemberek, nem igazak, és azt is elárulta, Rosberg miért döntött úgy, hogy nem él a védőoltás lehetőségével.

„Nico Rosberg felépült a koronavírusból, és rendelkezik az erről szóló igazolással – nyilatkozta a sajtós. – Gyakran tesztelteti az antitestszintjét, és orvosa javaslatára jelenleg nincs szüksége védőoltásra. Emellett továbbra is betartja a szükséges higiéniai és elővigyázatossági intézkedéseket. A monacói pletykák nem igazak, hiszen meg sem próbált belépni a paddock területére.”

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
21 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
22 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
22 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35