F1: kamukikötő, műtenger, drágaság – így fogadja Miami a száguldó cirkuszt

2022.05.05. 12:55
null
A 6-7-8-as kanyaroknál látható a műkikötő (Fotó: AFP)
Azt tudjuk, hogy Amerikában mindig igyekeznek megadni a módját a show-nak és a rongyrázásnak, nincs ez másképp a Formula–1-ben az előttünk álló hétvégén bemutatkozó új versenyhelyszínnel, Miamival sem, amely az NFL-ben szereplő Dolphins otthona, a Hard Rock Stadium és a Miami Open tenisztorna helyszíne körül újonnan felépített Miami International Autodrome-ban fogadja a mezőnyt.

A szervezők az eredeti elképzelés szerint a tenger partján, a kikötőben szerették volna felépíteni a pályát, amire nem kaptak engedélyt, de ez sem tántorította el őket attól, hogy megidézzék a kikötőt. Más kérdés, hogy ez hogyan sikerült…

Ahogy a Sky Sports riportere, Craig Slater fogalmazott, „értékeljük a dolgot afféle kiterjesztett valóságként” – majd hanyatt fekve hátúszást kezdett gyakorolni.

 

 

Megint más pedig a mólóról a műhabokba vetette magát…

 


 

Amúgy a pályán már magyar idő szerint csütörtökre virradóra beindult az élet, jó egy óra hosszú nyitóbulit tartottak, amelyen bemutatkozott az idei első versenye előtt álló W-series mezőnye, valamint az összes F1-es csapatot és versenyzőiket is a színpadra szólították, majd a norvég DJ, Kygo szettjével próbálta lázba hozni a helyszínen megjelenteket.

A teljes mezőnyt színpadra szólították a nyitóbulin (Fotó: Getty Images)
A teljes mezőnyt színpadra szólították a nyitóbulin (Fotó: Getty Images)
1. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 6., PÉNTEK
1. szabadedzés: 20.30–21.30
2. szabadedzés: 23.30–00.30
MÁJUS 7., SZOMBAT
3. szabadedzés: 19.00–20.00
Időmérő: 22.00–23.00
MÁJUS 8., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.3269 km) rajtja: 21.30
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 22., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 29., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 12., 13.00Azeri Nagydíj

Akiknek egyébként elég mélyen a zsebükbe kell nyúlni az első Miami Nagydíj alkalmából: a belépők átlagára 2200 dollár körül mozog – cirka 750 ezer forint –, ami csaknem a négyszerese a Magyar Nagydíjra már nem kapható háromnapos Super Gold-bérlet árának.

Aki amúgy a fentebb említett kamukikötőből nézné a versenyt, annak minimum 1000 dollárt kell fizetnie, de lehet a közeli étteremben háromszor ennyiért vacsorázni is – a CNBC beszámolója szerint már nincs szabad asztal a csaknem egymillió forintba kerülő menüt kínáló étteremben.

A Formula–1 történetének 77. versenyhelyszínén, Miamiban lelátókon nyolcvanezer néző tud helyet foglalni egy napon, ám a szervezők az előttünk álló hétvégére így is 300 000 fős tömeget várnak.

EGY CSAPATBAN BRADY ÉS HAMILTON

A hétszeres F1-es bajnok Lewis Hamilton és a hétszeres Super Bowl-győztes Tom Brady egy csapatot alkotott szerdán a Miami Beach Golf Clubban rendezett jótékonysági golftornán.

„A sportágunk számára egy álom, hogy itt lehetünk Miamiban” – mondta a 37 éves brit pilóta a hétvégi Miami Nagydíj előtt.

A 44 éves Tom Brady az NFL történetének egyik legjobb játékosa, a New England Patriots színeiben hat, jelenlegi csapatával, a Tampa Bay Buccaneersszel egy bajnoki címet nyert. Akárcsak Hamilton (hat vb-cím a Mercedesszel, egy a McLarennel), győzelmeivel ő is rekorder a sportágában.

Hamilton és Brady a golfpályán (Fotó: AFP)
Hamilton és Brady a golfpályán (Fotó: AFP)

 

Pálmafák, libegő, lelátók (Fotó: AFP)
Pálmafák, libegő, lelátók (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18