F1: oltatlanul senki sem mehet be idén a paddockba

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.01.31. 16:32
null
A maszk mellett az oltás is szükséges az F1-ben (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben kötelező lesz az idén a koronavírus elleni vakcina felvétele az összes versenyző, stábtag, illetve hivatalos közreműködő számára. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) új előírása szerint minden olyan személynek, aki bemehet a paddockba, oltottnak kell lennie.

 

A sportág irányítói remélik, hogy ezzel a lépéssel elkerülhetővé válnak az olyan félreértésre okot adó esetek, mint amilyen a teniszező Novak Djokovicsé volt az Australian Openen. Az oltatlan szerb játékosnak külön engedélyt adtak a részvételre, majd visszavonták vízumát, végül haza kellett utaznia Melbourne-ből.

Úgy tűnik, a többség hajlandó alávetni magát az új szabályozásnak, de van kivétel is: Alan van der Merwe, az orvosi autó sofőrje – aki 2020-ban közreműködött a kigyulladt autójából kimenekült Romain Grosjean ellátásában Szahírban, a Bahreini Nagydíjon – úgy döntött, nem veszi fel a vakcinát.

Az F1 szóvivője szerint ugyanakkor az összes pilóta, aki ott akar lenni a rajtrácson, tisztában van vele, hogy a védőoltás kötelező.

A rekordot jelentő 23 fordulós szezon március 20-án Bahreinben kezdődik.

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
22 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik