F1: a Nürburgring készen áll a visszatérésre

2022.01.04. 11:16
null
Legutóbb Lewis Hamilton győzött a Nürburgringen (Fotó: AFP)
A Nürburgring irányítói közölték: ahogy korábban, úgy most is készen állnak tárgyalni arról, hogy a Formula–1 visszatérjen a pályára – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Ezt arra reagálva jelentették ki, hogy Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója egy nappal korábban úgy nyilatkozott, szeretné, ha ismét rendezhetnének Német Nagydíjat, de az országból kevés ilyen irányú érdeklődést tapasztal.

A Nürburgring 2020-ban, a koronavírus-járvány ideje alatt beugróként otthont adott az Eifel Nagydíjnak, hivatalos Német GP-t azonban legutóbb 2019-ben, Hockenheimben rendeztek. A Formula–1 jelenlegi első számú csapata, a Mercedes német, az ország pedig Sebastian Vettel, illetve Mick Schumacher révén két pilótával is képviselteti magát a mezőnyben.

„Továbbra is az az álláspontunk, hogy nagyon is el tudunk képzelni egy F1-es futamot a Nürburgringen, de csak gazdaságilag észszerű keretek között” – mondta a létesítményt üzemeltető cég szóvivője, Alexander Gerhard.

A Nürburgring korábban állandó helyszíne volt a száguldó cirkusznak, majd a 2000-es évek közepétől 2013-ig – gazdasági okokból – a Hockenheimringgel felváltva volt a németországi futam házigazdája. Gerhard szerint ez a modell a jövőben is működhetne.

Domenicali azt mondta, hogy mindenképpen szeretne helyi promóterekkel és üzletemberekkel nyíltan tárgyalni, s megtalálni a lehetőségét a Német GP visszatérésének.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
Tegnap, 14:20

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51
Ezek is érdekelhetik