F1: a pilótatársaknál is Verstappen lett a legjobb

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.12.30. 20:14
null
Versenytársai szerint is Verstappen volt a legjobb (Fotó: AFP)
A Formula–1 pilótái a világbajnok Max Verstappent választották az idény legjobb versenyzőjének – írja az MTI.

 

A szavazás végeredményét az autós gyorsasági világbajnokság honlapján tették közzé csütörtökön. A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen 21 pontos előnnyel végzett az élen a hétszeres világbajnok Sir Lewis Hamilton, a szavazás tavalyi győztese előtt.

A Mercedes brit versenyzője 192 pontot kapott a társaktól, a harmadik, szintén brit Lando Norris (McLaren) pedig 110 pontot gyűjtött.

A pilóták rangsorában a hatodik pozíciót érdemelte ki a Formula–1-be kétéves kihagyás után visszatért kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Alpine), aki tizedik lett az elmúlt idény vb-pontversenyében.

A voksolásban résztvevők mindegyike a legjobb tíz versenyzőt jelölhette meg, a legjobb 25 pontot kapott, a lista tizedik helyéért pedig egy pont járt.

Korábban a csapatok vezetői is Verstappent választották az idény legjobbjának. A 24 éves holland pályafutása során először lett világbajnok, megszakítva Hamilton nyertes sorozatát.

Legfrissebb hírek

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
2025.05.04. 20:09

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
2025.05.04. 16:16

„Egyértelmű, hogy az apaság nem tett lassabbá" – Verstappen pole pozícióval üzent

F1
2025.05.04. 10:22

„Ha versenyló lenne, egy vagyont érne!" – Horner Verstappen gyermekéről

F1
2025.05.03. 16:34

„Szerencsére eltölthettem velük néhány napot" – Verstappen a gyermeke születéséről beszélt

F1
2025.05.03. 14:17

Újabb hibák, újabb elszalasztott lehetőség – a McLaren a szombati időmérőn javítana

F1
2025.05.03. 12:53

„Te vagy a legnagyobb ajándék" – megszületett Verstappen első gyermeke

F1
2025.05.02. 14:21
Ezek is érdekelhetik