F1: Wolff elárulta, korábban vasököl kellett Hamiltonhoz

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.04.06. 13:56
null
Toto Wolff olykor elégedetlen volt a Mercedes korábbi pilótafelállásával (Fotó: AFP)
Az eredményeket tekintve hiába alkotott igen sikeres duót a Lewis Hamilton, Nico Rosberg páros a Mercedesnél, Toto Wolff számára rengeteg stresszes pillanatot okozott a két versenyző. A Mercedes csapatfőnöke nem éppen határtalan elégedettséggel emlékezett vissza a 2014 és 2016 közötti időszakra.

 

Toto Wolff nem sokkal azelőtt csatlakozott a Mercedeshez, hogy kezdetét vette az istálló dominanciája a hibridkorszak elején. 2014 és 2016 között Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén a Mercedesé lett az összes egyéni és konstruktőri világbajnoki cím, ám a sikerek mellett rengeteg nehézséggel is szembe kellett néznie a csapat új vezetőjének.

„Nagyon nehéz volt, mert amikor megérkeztem az F1-be, Nico és Lewis már egy ideje itt volt – emlékezett vissza Wolff. – Ennek ellenére sikerült olyan környezetet teremtenem, ahol tisztelték a csapatot, és bár néha vasököl kellett hozzá, megértették, hogy nem hagyhatnak minket és a Mercedest sem cserben. 2014-ben néha önzők voltak. Megmondtam nekik, hogy legközelebb, amikor a csapattársuk autójának a közelébe kerülnek, gondoljanak a Mercedes-márkára és minden személyre a csapatban.”

Bár a Mercedes szerencséjére Hamilton és Rosberg nem túl gyakran esett egymásnak a pályán, néhány eset mégis nagy port kavart, és még bonyolultabbá tette a kettejük viszonyát. Az egyik legemlékezetesebb összetűzésük a 2014-es Belga Nagydíj első köreiben történt, amely Hamilton defektjéhez, majd a mezőny végére történő visszaeséséhez vezetett. Két évvel később, Barcelonában a rajtot követően ütköztek össze, akkor azonban mindkettőjük versenye azonnal véget ért.

„Mindig egyértelművé tettem a számukra, hogy ha az ilyen dolgok gyakran megtörténnek, nem félek majd olyan döntéseket hozni, hogy valakinek ki kell hagynia egy-egy versenyt–árulta el Wolff. – Voltak összefüggések a múltbéli problémáikkal, amikről egyikünk sem tudott. Nem tudtam változtatni a felállásunkon, mert a versenyzők már a csapatnál voltak, amikor én megérkeztem. Valójában senki sem volt tisztában azzal, hogy mi megy a versenyzőink között, milyen múlttal rendelkeznek, mert ezekről nem tudtunk, és igazából sosem fogjuk megtudni a részleteket.”

Rosberg a 2016-os vb-sikerét követően távozott a Mercedestől és a Formula–1-ből, a helyére érkező Valtteri Bottasszal pedig új korszak vette kezdetét az azóta is sikert sikerre halmozó istállónál. A jelenlegi pilótafelállást tekintvejóval kevesebb nézeteltéréssel kell Wolffnak szembenéznie.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
13 órája

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18