F1: Grosjean reagált arra, hogy a Haas nem kívánja szponzorálni

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.03.07. 12:17
null
Romain Grosjean a Haas támogatása nélkül maradt az IndyCarban (Fotó: AFP)
Nem neheztel a Haasra Romain Grosjean, amiért végül nem jött össze a szponzorációs megállapodás. A francia autóversenyző emellett azt is elárulta, hogy mekkora eséllyel láthatjuk őt oválpályán szerepelni az IndyCarban.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, volt rá némi esély, hogy az istállótól és a Formula–1-ből való távozása ellenére sem szakad meg teljesen Romain Grosjean kapcsolata a Haasszal. A pilóta – aki idén az IndyCarban indul – szponzora lehetett volna a korábbi csapata, ám azután, hogy az utolsó F1-es futamán majdnem az életét veszítette, Gene Haas úgy döntött, nem kívánja támogatni Grosjean versenyzését.

A francia elfogadja korábbi főnöke döntését, ám sajnálja, hogy ezzel gyakorlatilag véget ért az évek óta közösen íródó történetük.

„Valóban egyeztettünk a baleset előtt és után is arról, hogy a Haas beszáll szponzorként – emlékezett vissza Grosjean. – Én úgy érzem, nagyszerű történet lett volna abból, hogy az F1-es pályafutásuk eleje óta náluk versenyeztem, majd mikor továbbálltam, magukkal vittem volna őket az IndyCarba. Ők viszont másképp döntöttek. Gondolom, megvolt rá az okuk, és ez végül is az ő döntésük, szóval teljesen megértem.”

Amikor biztossá vált, hogy Grosjean az IndyCarban folytatja a pályafutását, azt is leszögezte, hogy nem vesz részt az idény összes állomásán, ugyanis családi döntés alapján kihagyja az oválpályán rendezendő futamokat. Mostanra viszont egyre nagyobb esélyt lát arra, hogy legalább egy ilyen viadalon mégis kipróbálja magát.

„Még nem igazán beszéltünk erről, de nagy eséllyel hajlok rá. Viszont előbb nézzük meg, hogyan alakul az első néhány verseny, ráérünk utána dönteni” – mondta a 34 éves pilóta.

Legfrissebb hírek

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
5 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
Tegnap, 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
Tegnap, 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik