F1: Arra készülök, hogy egy tiszta évet teljesítsek – Mazepin

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 15:29
null
Nyikita Mazepin ígéri, hogy a botrányos viselkedése már a múlté (Fotó: DPPI)
Nem szeretné, ha újabb botrányival rossz példát mutatna, ezért Nyikita Mazepin ígéri, hogy megpróbál egy ilyen jellegű problémáktól mentes évvel bemutatkozni a Formula–1-ben.

 

Első idényére készül a Formula–1-ben Nyikita Mazepin, ám még el sem kezdődött a szezon, a megítélése máris sokat romlott. A téli botrányai miatt a csapatának, a Haasnak is volt oka magyarázkodni, ami miatt Günther Steiner csapatfőnök nem éppen kedves jelzővel illette a fiatal versenyzőt.

Úgy tűnik, Mazepin tanult a hibáiból, hiszen jelenleg azt vallja, hogy az összes rossz tettéért vállalja a felelősséget, és ígéri: a jövőben másképpen viselkedik, mint az igazán még el sem kezdődő F1-es pályafutása legelején.

„Egyértelmű, hogyan állok a tetteimhez, hiszen nem vagyok büszke rájuk – vallotta be Mazepin. – Nem úgy viselkedtem, ahogyan kellett volna. A Formula–1-ben az átmeneti időszak elég rövid, és én nem alkalmazkodtam olyan gyorsan az új helyzethez, mint lehetett volna. De vállalom a felelősséget, és a jövőben is ezt teszem majd.”

„Versenyzőként csak a munkádra kell koncentrálnod, de megterhelő, hogy soha ne hibázz a pályán. Ez a probléma viszont megtörtént, én pedig hibát követtem el. Vállalom érte a felelősséget, tanultam belőle, és arra készülök, hogy egy tiszta évet teljesítsek. Vállaltam a tetteim következményeit a pályán és azon kívül is. Az embereknek bizonyos módon kell bánniuk egymással annak érdekében, hogy egy békés, emberbaráti világban élhessünk, és mostantól én is ilyen szeretnék lenni” – szögezte le Mazepin.

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
16 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik