F1: koronavírusos lett a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll

Vágólapra másolva!
2020.10.22. 18:12
Csütörtökön a hétvégi Formula–1-es Portugál Nagydíj helyszínén közölte a Racing Point istálló, hogy a csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll pozitív koronavírustesztet produkált. Lawrence Strollnak még az Eifel Nagydíj napján levett mintája lett pozitív, ám a futamon nem volt ott a helyszínen – közölte a csapat közleményében.

Korábban a Racing Point mindkét versenyzője, Sergio Pérez és a tulajdonos fia, Lance Stroll is átesett a fertőzésen: előbbi még a Silverstone-ban rendezett két futam idején, utóbbi két hete. Helyettük mindhárom alkalommal Nico Hülkenberg ugrott be, s a korábbiakból okulva, a német versenyző ez alkalommal már az első pillanatból fogva ott lesz a hétvégi futam helyszínen tartalékosként – habár nyilván nem a csapattulajdonost kellene beugróként helyettesítenie.

A Racing Pointhoz hasonlóan egyébként – elővigyázatosságból – a többi csapat is Portimaóba rendelte tartalék versenyzőjét.

A motorsport.com információja szerint a Racing Point dorgálásában részesül a koronavírus-fertőzések miatt. Kiderült ugyanis, hogy mindkét Stroll fertőzöttségéről jóval később értesítették a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) koronavírussal kapcsolatos ügyekért felelős munkatársát, holott a protokoll világosan kimondja: az illetékest azonnal értesíteni kell, ha a csapatból valaki egy versenyhétvégén, vagy azt követő 14 napon belül elkapja a fertőzést.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
1 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
2 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
22 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
23 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
Tegnap, 11:01

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
2025.07.29. 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
2025.07.29. 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13
Ezek is érdekelhetik