F1: távozik a Williams család az istállótól – hivatalos

B. L.B. L.
2020.09.03. 13:32
null
A Williams család nélkül folytatja az F1-es istálló (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Williams istálló bejelentette, hogy távozik posztjáról az eddigi csapatvezető-helyettes, Claire Williams.

 

Az alapító Frank Williams 44 éves lánya a hétvégi Olasz Nagydíj lezárását követően távozik az istállótól. Nem sokkal később a csapat arról is beszámolt, hogy Claire Williams mellett az egész Williams család távozik az istállótól.

„Most, hogy az istálló jövője biztosított, helyénvalónak látszik az idő arra, hogy távozzunk a sporttól. Családként mindig is kiemelt szerepet töltött be nálunk az istálló, ezt mutatták be a stratégiai áttekintés alatti tetteink is, és úgy véljük, ez a helyes idő, hogy átadjuk az irányítást, és lehetőséget adjunk az új tulajdonosnak, hogy a jövőbe vezesse a csapatot” – olvasható a közleményben.



Card



Mint ismert, múlt hónapban a Dorilton Capital amerikai befektetési cég lett az istálló tulajdonosa, amellyel új korszak köszöntött be a Williams F1 történetében.

A Williams istálló 1977 óta tagja a mezőnynek, eddig 738 versenyen indult, kilenc konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet szerzett, versenyzői összesen 114 futamon diadalmaskodtak. A csapat az utóbbi években – egyebek közt nehéz anyagi helyzete miatt is – gyengén szerepelt, tavaly csupán egy pontot szerzett, ezzel a konstruktőri vb utolsó helyén zárt. Idén a kanadai Nicholas Latifi és a brit George Russell vezeti a Williamseket, pontot a hét futam egyikén sem szereztek.

Card

Legfrissebb hírek

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
22 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
Tegnap, 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
Tegnap, 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
Tegnap, 8:32

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
Tegnap, 7:39

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03