F1: Hamilton gratulált az Aston Martinnak Vettelhez

MTI MTIMTI MTI
2020.09.10. 19:58
A tavaly is győztes és hetedik világbajnoki címének megnyerése felé haladó Lewis Hamilton, a Formula–1-es Mercedes-istálló brit versenyzője gratulált az Aston Martinnak ahhoz, hogy a következő szezonra szerződtette a Ferraritól az év végén távozó, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt.

„Nagyon örültem, amikor hallottam a híreket, hiszen egy négyszeres világbajnokról van szó, aki biztosan tud abban segíteni, hogy a csapat még a mostaninál is jobb irányba haladjon” – jelentette ki Hamilton. Az Aston Martin idén még Racing Point néven versenyez az F1-ben, Vettel a mexikói Sergio Pérez helyét veszi majd át. „Nagyon örültem, amikor hallottam a híreket, hiszen egy négyszeres világbajnokról van szó, aki biztosan tud abban segíteni, hogy a csapat még a mostaninál is jobb irányba haladjon” – jelentette ki Hamilton. Az Aston Martin idén még Racing Point néven versenyez az F1-ben, Vettel a mexikói Sergio Pérez helyét veszi majd át.

„Ebben az évben nagyot léptek előre, de Sebastian leigazolása hatalmas fogás számukra” – mondta az összetett pontversenyben jelenleg is vezető, 35 éves brit pilóta.

A 33 esztendős Vettel a hétvégi Toszkán Nagydíj helyszínén, Mugellóban elárulta, erősen foglalkoztatta a gondolat, hogy az idén visszavonul.

„Nagyon sokat gondolkodtam, és úgy vélem, a döntés, amit meghoztam, számomra a legjobb. A mezőny első felében akarok versenyezni, nem pedig hátul” – jelentette ki a német pilóta.

A vasárnap sorra kerülő toszkán futam a Ferrari 1000. versenye lesz az F1-ben.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
3 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
4 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
10 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02