F1: csapatonként 80 fő lehet a zárt kapus futamokon

2020.05.28. 14:04
null
Csapatonként 80 fő lehet a zárt kapus futamokon (Fotó: AFP)
Csapatonként maximum 80 fő vehet részt a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság zárt kapus futamain.    

 

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rendelkezése alapján a 80 fős személyzetből legfeljebb hatvanan foglalkozhatnak az autókkal.

A közleményben a FIA hozzáteszi: a kórházi személyzet, a szponzorok képviselői, a biztonsági emberek és a kamionsofőrök nem tartoznak bele ebbe a 80 fős limitbe.

A FIA reményei szerint július 5-én és 12-én két Osztrák Nagydíjjal kezdetét veheti a vb, erről a végső döntés várhatóan pünkösd után születik meg. Ha megtartják a futamokat, azok során maximum kétezer fő tartózkodhat egyidejűleg a spielbergi versenypályán.

Az ausztriai kezdés után július 19-én következne a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj. A Formula–1 vezetése 15-18 verseny megrendezésében bízik azok után, hogy a pandémia miatt az Ausztrál Nagydíjat törölték, majd sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt is elhalasztották. A holland, a monacói és a francia versenyt ugyancsak törölték.

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56