F1: újabb versenypálya rendezne idén futamot

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2020.04.30. 17:25
null
Akár a Hockenheimringen is rendezhetnek versenyt 2020-ban (Fotó: AFP)
A hockenheimi versenypálya vezetője jelezte, hogy ha túl sok ország mondana nemet idén a versenyrendezésre, a Német Nagydíj korábbi helyszíne szívesen átvállalná valamelyik hétvége lebonyolítását.

 

A koronavírus-járvány miatt egyelőre kétséges, hogy melyik futamokat rendezik meg az idén. Előfordulhat, hogy túl sok helyszín lép vissza a versenyrendezéstől, annak érdekében viszont, hogy tartani tudják a tervezett 15-18 versenyt, olyan országokba is ellátogathat a mezőny, amelyek nem szerepeltek az eredeti versenynaptárban.

Korábban a portugáliai Portimao és az olaszországi Imola is jelezte, hogy kisegítené a Formula–1-et ilyen módon, nemrég pedig a Német Nagydíj korábbi helyszíne, Hockenheim is felfedte szándékát a futamrendezést illetően.

Az elmúlt években Németország általában része volt az F1-es versenynaptárnak, de többször előfordult, hogy mégsem tudták ott megrendezni a versenyt. Az érdekeltek közti ellentétek miatt 2019 után a Német GP kikerült a versenynaptárból, a jelenlegi kényszerváltoztatások miatt azonban mégis ellátogathat a mezőny idén Hockenheimbe.

Ami a járvánnyal kapcsolatos helyzetet illeti, Németországban korábban megpróbáltak enyhíteni a korlátozásokon, de a rengeteg új megbetegedés miatt szerdán bejelentette a kormány, hogy június közepéig kitolja az utazási tilalmat. Jorn Teske, a Hockenheimring vezetője azonban úgy véli, hogy meg lehetne rendezni biztonságos módon a versenyhétvégét, például nézők nélkül bonyolítanák le az eseményeket, amire jó eséllyel a német kormány is engedélyt adna.

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik