F1: Schumacher, Hamilton, Vettel – Button megnevezte a legjobbakat

Vágólapra másolva!
2020.04.14. 15:23
null
Button Schumachert, Alonsót és Hamiltont is a legjobbak közé sorolta (Fotó: AFP)
A 2009-ben bajnoki címet szerző Jenson Button összegyűjtötte a hat legjobb versenyzőt, aki ellen valaha harcolt a Formula–1-ben.

 

A brit pályafutása tizenhét évet ölelt fel a „száguldó cirkuszban", s ezen időszak alatt többek között olyan bajnokokkal szállt harcba, mint Michael Schumacher, Mika Häkkinen, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton vagy éppen Sebastian Vettel. Jenson Buttonnak pontosan ezért nem is volt könnyű feladata, amikor a Sky Sports F1 arra kérte, nevezze meg a legjobb pilótákat.

„Nem volt egyszerű, így végül hat olyan versenyzőt választottam ki, akivel valaha megküzdöttem a versenypályán, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy meg tudjam ítélni őket. Mindig is nehéznek találtam olyan kiválóságokat összehasonlítani egymással, mint például Juan Manuel Fangio és Lewis Hamilton, hiszen évtizedek választják el őket egymástól, és egy teljesen más közegben versenyeztek" – kezdte az összesen 15 futamgyőzelmet jegyző brit.

„Maradnék Lewisnál, illetve idetartozik Fernando Alonso is, mindkettejüknek voltam a csapattársa, és ha sokban különböznek is egymástól, mindkettejüknek hatalmas az istenadta tehetsége. Aztán ott van Sebastian Vettel is, aki négy vb-címet szerzett, ami nem kis teljesítmény. Igaz, jelenleg kissé küszködik, buta hibákat követ el, és erős ellenfele van gárdán belül, úgy hiszem, a nehézségek csak jobb versenyzővé teszik."

„A legjobbak közé sorolom Max Verstappent is, bár nem küzdöttem ellene túl sokat, a trükkös körülmények között nyújtott teljesítménye, mint például a 2016-os Brazil Nagydíjon bemutatott versenyzése lenyűgöző, és egészen elképesztő, mit tud kihozni az autóból" – jelentette ki, majd két legendával tette teljessé a listáját.

„A másik két pilótát a pályafutásom elejéről választottam ki, ők nem mások, mint Mika Häkkinen és természetesen Michael Schumacher" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik