F1: Carlos Sainz tesztje negatív lett, de karanténban marad

2020.03.18. 10:58
null
Sainz egy darabig csak otthon kávézhat (Fotó: AFP)
Az elmúlt hétvégén a koronavírus-járvány miatt elmaradt a Formula–1-es idénynyitó futam, az Ausztrál Nagydíj, ám a McLAren már korábban visszalépett, mert a csapat egy tagjának szervezetében kimutatták a vírus jelenlétét. Az istálló tagjai a napokban mind hazaérkeznek, így a gárda pilótája, Carlos Sainz is, aki bejelentette, felelős emberként, önként karanténba vonul – kedd estére pedig még az is kiderült, hogy negatív eredménnyel zárult az elvégzett koronavírustesztje.

A múlt héten pozitív koronavírus tesztet produkált McLaren-csapattag a híradások szerint jól van, továbbra is izolációban marad, ahogy a wokingi istálló további 14 tagja is, akik – közvetlen kapcsolatba kerültek a pozitív esettel –, még Ausztráliában a csapatnak szállásul szolgáló Melbourne-i szállodában töltik napjaikat.

Carlos Sainz már a hazaért Spanyolországba, ám ő felelős ember lévén azonnal önkéntes karanténba vonult – jelentette be hivatalos Twitter csatornáján kedden délután.

„Jelenleg tökéletesen érzem magam, de ez nem jelenti azt, hogy nem hordozom a vírust és hogy később nem mutathatok esetleg tüneteket, ezért nem mozdulok ki itthonról. Igyekszem átszervezni az életem, és olyan dolgokat csinálni, amire egyébként nem jutna időm a sok utazás miatt” – mondta Sainz.

A 25 éves spanyol autóversenyző aztán kedden este újabb poszttal jelentkezett, amelyben az elvégzett koronavírusteszt eredményéről számolt be.

„Negatív a COVID-19-teszt, pozitív a hozzáállás! Az Ausztráliában történtek után nekem is el kellett végeznem a tesztet, és nagyon boldog vagyok, mert az eredménye negatív lett. Ez valójában sok mindenen nem változtat, továbbra is maradok karanténban” – írta Sainz kedd esti bejegyzésében.

 


 

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik