F1: Max Verstappen hosszabbított a Red Bull-lal – hivatalos

B. L.B. L.
2020.01.07. 11:48
null
Max Verstappen az előző idényt az összetett harmadik helyén zárta (Fotó: Tumbász Hédi)
A Formula–1-ben szereplő Red Bull a hivatalos honlapján tette közzé, hogy 2023-ig meghosszabbította holland pilótája, Max Verstappen szerződését.

 

„A csapat örömmel jelenti be Max szerződéshosszabbítását, és hogy velünk versenyez a 2023-as idény végéig” – indít a Red Bull Racing közleménye.

Az osztrák csapat kiemeli, hogy a holland tehetség lett 2016-ban (18 évesen) az F1 történetének legfiatalabb győztese – első Red Bull-os nagydíján! –, és hogy azóta a nyolcszoros futamgyőztes a csapat alapemberévé és olyan pilótává vált, akinek az elkötelezettsége hűen tükrözi a Red Bull mentalitását.

 

A most 22 éves pilóta 102 versenyen indult eddig pályafutása során, nyolc győzelme mellett tovább 23 dobogós helyezést tud felmutatni, az összetettben pedig a 2016-ös ötödik helye után 2017-ben a hatodik, 2018-ban a negyedik, tavaly pedig a két Mercedes mögött a harmadik helyen zárt.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy hosszabbítottam a csapattal. A Red Bull hitt bennem és esélyt adott a Formula–1-ben, amiért mindig is hálás leszek. Az évek során egyre inkább összenőttem a csapattal, és igazán nagy öröm együtt dolgozni ilyen nagyszerű emberekkel. A Honda érkezésével óriási előrelépést tettünk az elmúlt 12 hónapban, ami még motiváltabbá tette engem, és hitet adott, hogy tudunk közösen sikert elérni. Tetszik a Red Bull és a Honda együttműködése, és hogy minden résztvevő megteszi a tőle telhetőt megtesz azért, hogy sikeresek legyünk. A Red Bull-lal szeretnék győzni, és természetesen az a célunk, hogy a világbajnoki címért küzdjünk” – idézi Verstappen szavait a Red Bull honlapja.


„Fantasztikus hír a csapat számára, hogy a 2023-as idény végéig hosszabbítottunk Maxszal. A 2021-es szabályváltoztatások teremtette kihívások miatt kulcsfontosságú, hogy a lehető legtöbb területen megőrizzük a folytonosságot. Max bebizonyította, micsoda kincs ő a csapat számára, őszintén hisz a Hondával kötött kapcsolatunkban, és elégedettek vagyunk, hogy meghosszabbítottuk az együttműködésünket vele”
– mondta ezt már Christian Horner csapatfőnök.

 

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49

Itt a Paks bejelentése, eldőlt Böde Dániel jövője!

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 12:45

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

Verstappen szerint a 2027-re tervezett szabályváltozások sem lesznek elegendők

F1
2026.05.11. 13:23

Az Audi F1-es bemutatóautóját láthatták az érdeklődők a Széchenyi István Egyetemen

F1
2026.05.09. 00:23

Jelentős változtatások jönnek a motorszabályokban 2027-ben

F1
2026.05.08. 18:19

Új szerződést kapott, így nem tér vissza Németországba a Premier League legfiatalabb edzője

Angol labdarúgás
2026.05.07. 18:25
Ezek is érdekelhetik