F1: a Ferrari továbbra is kiáll Vettel és az egyenlőség mellett

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 11:54
null
Binotto szerint a Ferrarinak egyelőre nem kell foglalkoznia a pilótakérdéssel (Fotó: AFP)
Hiába teljesített 2019-ben a vártnál gyengébben Sebastian Vettel, a Ferrarinál biztosak abban, hogy nekik van a mezőny legerősebb pilótapárosuk. Mattia Binotto, az istálló csapatfőnöke emellett azt is leszögezte, hogy 2020-ban sem szeretnének kijelölni első és második számú versenyzőt a csapaton belül.

 

Charles Leclerc az első szezonját teljesítette a Ferrarinál 2019-ben, de az idény végére olyannyira felvette a versenyt a négyszeres világbajnok csapattársával, hogy24 ponttal többel zárta a szezont, mint Sebastian Vettel. A német pilóta jövője amúgy is jó ideje már téma, de Mattia Binotto szerint továbbra sincs nagyobb oka a Ferrarinak az aggodalomra.

„Amikor Ausztráliába utazunk, nem lesz első számú versenyzőnk. Amikor elkezdtük a 2019-es idényt, más volt a helyzet, mert volt egy újoncunk és egy tapasztalt pilótánk, de hisszük, hogy jelenleg Vettellel és Leclerc-rel nekünk van a legjobb párosunk a mezőnyben” – nyilatkozta az olasz szakember.

Emiatt a tárgyalások megkezdését sem sürgetik, és úgy vélik, ráérnek még dönteni arról, hogy esetleg változtatnak-e a pilótafelálláson a következő években.

„Nem hiszem, hogy nyomás lenne Seben. Ő a Ferrari tagja, és közösen dolgozunk azon, hogy kitaláljuk, mit szeretne csinálni a jövőben, és mit szeretnénk mi, valamint mit nem sikerült eddig elérnünk. Bőven van még időnk a tárgyalásokra Sebbel” – vélekedik Binotto.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
7 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
11 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik