F1: a Racing Point óvása után kizárták a Renault-t – hivatalos

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2019.10.23. 22:31
null
A Racing Point miatt kizárták a Renault-t a Japán GP után (Fotó: AFP)
Hiába szerzett pontot Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is Japánban, kizárták a Renault-t a szuzukai Formula–1-es versenyről, miután igaznak bizonyult a Racing Point vádja a fékerőelosztást illetően.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Japán Nagydíj végeredményét eddig nem tekinthettük hivatalosnak, hiszen a Racing Point a kettős pontszerzést jegyző Renault ellen kért vizsgálatot. A vád szerint a francia csapat fékerőelosztási rendszere nem volt szabályos, mivel azt egy előre programozott rendszer automatikusan, a megtett távolság alapján állítgatja.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ezért vizsgálatot indított a Renault ellen, és nem sokkal a mexikói versenyhétvége kezdete előtt megszületett a döntés: Daniel Ricciardót és Nico Hülkenberget is kizárták utólag a szuzukai versenyről.

A Renault-nak joga van fellebbezni a kizárás ellen. Ezt a hétvégi GP helyszínén, Mexikóvárosban tehetik meg helyi idő szerint csütörtök délelőttig.

A MÓDOSÍTOTT VB-ÁLLÁS
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9 14 17 338
2. Valtteri Bottas 3 13 16 274
3. Charles Leclerc 2 9 15 223
4. Max Verstappen 2 6 15 212
5. Sebastian Vettel 1 8 14 212
6. Carlos Sainz Jr. – – 10 76
7. Pierre Gasly – – 12 75
8. Alexander Albon – – 10 64
9.
Sergio Pérez
–
–
7
37
10.
Lando Norris
––
835
11.
Danyiil Kvjat
–
1
8
34
12. Daniel Ricciardo – – 5
34
13. Nico Hülkenberg – – 8
34
14. Kimi Räikkönen – – 8 31
15.Lance Stroll
––
6
21
16. Kevin Magnussen – – 4 20
17. Romain Grosjean – – 3 8
18. Antonio Giovinazzi – – 3 4
19. Robert Kubica – – 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 612
2. Ferrari 435
3. Red Bull-Honda 323
4. McLaren-Renault 111
5. Renault 68
6. Toro Rosso-Honda 62
7. Racing Point-Mercedes 58
8. Alfa Romeo-Ferrari 35
9. Haas-Ferrari 28
10. Williams-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
13 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32