F1: a Mercedes erőforrása hajtja 2025-ig a Williamseket

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.09.13. 12:29
null
Az istállót 2025-ig biztosan Williams-Mercedesnek hívják (Fotó: AFP)
A Williams-istálló meghosszabbította a szerződését motorszállítójával, a Mercedesszel – jelentette be a patinás alakulat a hivatalos honlapján.

 

2025-ig biztosan a Mercedes látja el erőforrással a Williamset. A Formula–1 történelmének egyik legsikeresebb csapata – amely az utóbbi időben nem éppen a legszebb napjait éli – annyira elégedett a jelenlegi beszállítójával, hogy egy évvel az első megállapodás lejárta előtt meghosszabbította az együttműködésről szóló szerződését.

Claire Williams, az istálló helyettes csapatfőnöke elégedett, amiért folytathatják a közös munkát a Mercedesszel.

„Élvezzük a nagyszerű együttműködésünknek a Mercedesszel, ami már hat éve tart – olvasható a nyilatkozata a csapat honlapján. – Eredetileg egy hétéves megállapodást kötöttünk, és nagyon örülünk, hogy 2021-től további öt évig folytathatjuk a közös munkát. A Mercedes egyike a sportág legsikeresebb motorszállítóinak, és hisszük, hogy továbbra is egy nagyon erős erőforrással szolgálnak nekünk.

Legfrissebb hírek

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
3 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
16 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
16 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
Tegnap, 9:54

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
Tegnap, 9:23
Ezek is érdekelhetik