F1: a McLaren visszautasította az új Renault-motort

2019.06.26. 08:53
null
Egyelőre kivár a McLaren (Fotó: AFP)
A konstruktőri tabellán a 4. helyet elfoglaló McLaren még nem döntött arról, mikor használja az új Renault-erőforrást, amely elsőként Daniel Ricciardo autójában debütált az F1-es Francia Nagydíjon.

 

 

AMcLarenerős hétvégét zárt Franciaországban: Carlos Sainz Jr. és Lando Norris kisajátította a harmadik rajtsort az időmérőn, majd előbbi a 6., utóbbi a 9. helyet szerezte meg a másnapi versenyen. A wokingiak ezzel megerősítették a4. pozíciójukata konstruktőri tabellán, hiszen már 8 ponttal előzik meg a Renault.

Egy dolog miatt azonban vakarhatják a fejüket a brit gárdánál: a legnagyobb dilemmát azúj Renault-erőforrásbevetésének időpontja jelenti. Bár a soron következőOsztrák Nagydíjonfontos lehet a motorerő, az új hajtóegységek büntetést vonnának maguk után.

„Össze kell gyűjtenünk a franciaországi adatokat, majd ki kell dolgoznunk egy tervet– mondta a csapatfőnök,Andreas Seidl.–A legfontosabb az lesz, hogy megnézzük, a különböző forgatókönyvek szerint mikor kellene rajtbüntetéssel számolnunk.Amint Sainz megkapja a frissítést, hátrasorolják, mivel az már a negyedik erőforrása lesz.Azt kell tehát kitalálnunk, mikor is lenne a legjobb” – magyarázta a német.

„Ez része a játéknak, a szabályok mindenkire vonatkoznak. Láthattuk, hogy egyeseket már hátra is soroltak motorelemcsere miatt.Az új erőforrás viszont remek lépés, és igazán biztató, hogy a Renault frissítéseket hoz”– mondta, majd azt is elárulta, azért utasították vissza a továbbfejlesztett hajtóegységek használatát a Paul Ricard-on, mert úgy vélték, az virtuálisan máris egy következő büntetést jelentene számukra.

„A mostani szabályok megkövetelik, hogy legyen egy terved arról, miként gazdálkodsz az erőforrásaiddal, hogyan használod a motormódokat, és az adott egységbe hány kilométert pakolsz a büntetés elkerülésének érdekében.A Renault új erőforrást ajánlott nekünk, ami remek és jó látni, hogy lépéseket tesznek. Ennek ellenére a mi tervünk szerintjobb döntés volt elutasítani, hiszen így tudjuk minimalizálni az idény végéig a büntetéseink számát”– tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
15 órája

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
2026.11.02. 08:32