F1: Bármit tehetünk, úgyis szenvedni fogok – Kubica

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 15:18
null
Kubica elmondása szerint nem kis problémákkal küzd a Williams (Fotó: AFP)
Nehéz szezonkezdeten van túl Robert Kubica, aki nyolc év után tért vissza a Formula–1-be, ám a Williams nem könnyítette meg a dolgát a versenyképesnek nem éppen nevezhető autójával. Kubica ráadásul attól tart, hogy a problémáikat nem is tudják egyhamar leküzdeni.

 

Nem ilyen visszatérésre számított Robert Kubica, akinek nem elég, hogy a saját határait kell feszegetnie, de még nehezebb helyzetben van a Williams gyenge autója miatt. A nagymúltú istálló már 2018-ban is hátul állt az erőviszonyokat tekintve, idén azonban még gyengébben teljesít, és egyértelműen a mezőny sereghajtójának nevezhető.

Kubica az eddigi két versenyen, Ausztráliában és Bahreinben is az utolsó helyen ért célba, és elmondása szerint olyan problémák hátráltatják, amiket más csapatok és pilóták el sem tudnak képzelni.

„Amikor jobban számított a vezetői képesség, akkor szerintem jól teljesítettem. Nyolc éve nem vezettem, szóval úgy érzem, hogy jó döntéseket hoztam – vélekedik a saját produkciójáról a lengyel. – Volt néhány pozitív dolog, ám alapvetően rendkívül nehéz helyzetben vagyunk. Ausztráliában átmentem egy rázókövön, ahogy mindenki más is, én viszont elhagytam néhány elemet az autóról. Bahreinben távol maradtam a rázókövektől, de amikor az időmérőn mégis használtam, megint lerepült egy kis alkatrész.”

Kubica szerint bármit tesz, a gépük nem lesz jobb, és jelenleg nem is lát sok esélyt arra, hogy a közeljövőben sikerül megoldani a gondokat.

„Rá kell jönnünk, hogy mi folyik itt, mert nincs mozgásterem az autót illetően. Csak egy utas vagyok benne – mondta az egyszeres futamgyőztes. – Bármit tehetünk, akár előre is szerelhetjük a hátsó gumikat, úgyis szenvedni fogok a meglévő problémáink miatt. Próbálhatok javítani rajtuk a beállításokkal, és meg is tettem ezt a kormányon lévő beállítások változtatásával, de túl nagy a gond ahhoz, hogy ezzel jelentősen javítani tudjak. Bahreinben a nagy szél csak még rosszabbá tette az autó stabilitását, ami egyébként már előtte sem egészen volt meg, ez pedig még jobban felerősítette a bajt.”

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
5 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
3 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
13 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
17 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
17 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
17 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
Tegnap, 9:54
Ezek is érdekelhetik