Ferrari-dráma Bahreinben, Hamilton nyerte a kaotikus versenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.31. 16:29
null
Végül tökéletesen alakult a bahreini verseny Hamilton és a Mercedes számára (Fotó: MTI)
A futam hajrájában veszítette el a kettős győzelmet a Ferrari Bahreinben. Előbb Sebastian Vettel hibázott, és bukott több pozíciót, majd műszaki gondok miatt Charles Leclerc kezéből csúszott ki élete első győzelme. A futamot Lewis Hamilton nyerte, míg a második helyen csapattársa, Valtteri Bottas ért célba, így a Mercedes Ausztrália után Bahreinben is kettős győzelmet aratott. A dobogó harmadik fokára Leclerc állhatott fel.

Az 57 körös bahreini versenyen Charles Leclerc várta a pole pozícióból a piros lámpák kialvását, miután a Ferrari fiatal versenyzője megszerezte élete első rajtelsőségét a szombati időmérőn. Leclerc mellől csapattársa, Sebastian Vettel, míg a második sorból a két Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sorakozott fel a rajtrácsra.

Leclerc számára nem sikerült tökéletesen a rajt, előbb Vettel, majd Bottas is elment mellette. Hamilton is gyengébben rajtolt, a britet először csapattársa előzte meg, majd Max Verstappen ellen kellett védekeznie.

Az első kör végén Vettel máris kezdte növelni az előnyét az élen, míg mögötte kemény csaták folytak. Leclerc visszavette a második helyet Bottastól, aki mellett Hamilton is elment, vagyis a finn rövid időn belül két pozíciót veszített.

A 4. körben Verstappen hibázott egy kicsit, ennek következtében megkapta a nyakára Carlos Sainz Jr.-t. A spanyol nem várt sokáig, és elkezdte támadni korábbi csapattársát, akivel összeérték. Az esetből Sainz jött ki vesztesen, hiszen defektet kapott.

Az 5. körre Leclerc visszakapaszkodott Vettelre, majd alig egy körrel később meg is tudta előzni csapattársát, így újra a monacói állt az élen.

A 11. körben Alexander Albon és Pierre Gasly kezdte meg a kerékcserék sorát, majd három körrel később Leclerc is kiállt az élről friss abroncsokért. A monacói mellett Hamilton is megjárta a bokszutcát, így átmenetileg Vettel vette át a vezetést. A 12. körben Danyiil Kvjat és Antonio Giovinazzi ért össze a 11-es kanyarban, az esetért Kvjatot később öt másodperces időbüntetéssel sújtották a sportfelügyelők.

A 15. körre aztán visszaállt a rend az élen, ám a második helyen történt némi változás. Egy nagyszerű kerékcserével és kivezető körrel Vettel elé tudott vágni Hamilton, így a német a harmadik helyre esett vissza a kerékcseréje után. Hasonlóan került Verstappen is Bottas elé, aki később egy szép előzéssel vissza tudta szerezni a pozícióját.

A 20. körben Hamilton hibázott – nem először a hétvégén – az utolsó kanyarban, ennek következtében Vettel hátránya igencsak lecsökkent a címvédő mögött. Három körrel később az előzés is megtörtént Vettel részéről, amivel ismét a Ferrarié volt az első és a második hely is.

Míg mögötte folyamatosan mentek a csaták, Leclerc az élen – az első néhány nehezebb köre után – viszonylag könnyű versenyt futott, és a 30. körben már nyolc másodpercre rúgott az előnye.

A 37. körben az élmezőnyben is megkezdődött a második kerékcserék sora, de változás az állást tekintve egyelőre nem történt. Csak Hamilton került közelebb Vettelhez, majd nem sokkal később el is kezdte támadni a németet, s a 38. körben sikeresen megelőzte riválisát. Ezután Vettel túl korán adott gázt, és az autója megforgott. Az abroncsait elfékezte, tempót veszített, majd a Stroll vezette lekörözött boly utolérte,néhány pillanat múlva pediglátványosan leszakadt az első szárnya. Vettelnek újra a bokszutcába kellett hajtania, és visszaesett a 6. helyre.

Alig néhány körrel később aztán a másik Ferrarinál is jött a dráma! Gondok adódtak az élen álló Leclerc erőforrásával, és alig két kör alatt Hamilton teljesen utolérte a monacóit. Az előzés már valójában csak egy kikerülés volt – Hamilton a 48. körben átvette a vezetést.

Alig öt körrel később Bottas is elment Leclerc mellett, így a Mercedes újabb kettős győzelem felé haladt. Az 54. körben drámai pillanatokat éltek át a Renault-nál is, ugyanis szinte ugyanakkor esett ki Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo. Emiatt két körrel a verseny vége előtt a pályára küldték a biztonsági autót.

Az pedig ott is maradt a futam végéig, így a mezőny a safety car mögött futott be. Hamilton megszerezte a győzelmet, Bottas a második hellyel tette biztossá a Mercedes számára a végül tökéletesen végződő hétvégét. Leclerc lett a harmadik, némi vigasz lehet számára, hogy a leggyorsabb kört ő autózta, vagyis a monacóié lett az ezért járó egy pont.

Folytatás két hét múlva a Kínai Nagydíjjal.

A BAHREINI FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:34:21.295
2. Valtteri Bottas finn Mercedes 2.980 mp h.
3. Charles Leclerc monacói Ferrari 6.131 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 6.408 mp h.
5. Sebastian Vettel német Ferrari 36.068 mp h.
6. Lando Norris brit McLaren-Renault 45.754 mp h.
7. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 47.470 mp h.
8. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 58.094 mp h.
9. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 1:02.697 p h.
10. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:03.696 p h.
11. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:04.599 p h.
12. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 1 kör h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
14. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 2 kör h.
17. Nico Hülkenberg német Renault 4 kör h.
18. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 4 kör h.
19. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 4 kör h.

FELADTA

megtett körök
Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 16

A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK
PONT
1. Valtteri Bottas 1 2 2 1
44
2. Lewis Hamilton 1 2 2 43
3. Max Verstappen 1 2 27
4. Charles Leclerc 1 2 126
5. Sebastian Vettel 2 22
6. Kimi Räikkönen 2 10
7. Kevin Magnussen 1 8
Lando Norris 1 8
9. Nico Hülkenberg 1 6
10. Pierre
Gasly
1 4
11. Lance
Stroll
1 2
Alexander Albon 1 2
13. Danyiil
Kvjat
1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 87
2. Ferrari 48
3. Red Bull-Honda 31
4. Alfa Romeo-Ferrari 10
5. Haas-Ferrari 8
5. McLaren-Renault 8
7. Renault 6
8. Toro Rosso-Honda 3
9. Racing Point-Mercedes 2
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
5 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
13 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
15 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
16 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
17 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
20 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
20 órája

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
23 órája
Ezek is érdekelhetik