F1: Brawn szerint jó döntést hozott Schumacher családja

2019.01.02. 10:20
null
Brawn szerint tiszteletben kell tartani Schumacher családjának a döntését (Fotó: AFP)
Továbbra sem lehet sokat tudni Michael Schumacher állapotáról, de korábbi főnöke, Ross Brawn szerint a hétszeres világbajnok családja a lehető legjobb módon cselekszik azzal, hogy alig árul el valamit a korábbi versenyző felépüléséről.

 

Öt év eltelt azóta, hogy Michael Schumacher szörnyű síbalesetet szenvedett, s a családja igencsak kevés információval szolgált azóta a hétszeres F1-es világbajnok állapotáról. Ross Brawn – aki a Ferrarinál és a Mercedesnél is együtt dolgozott Schumacherrel – azonban úgy véli, hogy ezt nem szabad felróni a korábbi versenyző családjának – például a feleségének, Corinnának.

„Folyamatosan kapcsolatban állok Corinnával, és teljes mértékben egyetértek a döntésükkel – árulta el Brawn. – Michael mindig is magának való személy volt, és ez volt az alapelve a karrierje és a magánélete során, a családja pedig mindig egyetértett ezzel a döntéssel.”

„Teljesen érthető, hogy Corinna ezt a hozzáállást szerette volna fenntartani még a tragikus baleset után is. Ezt a döntést mindannyiunknak tiszteletben kell tartania. Biztos vagyok benne, hogy az a több millió személy, aki továbbra is Michael rajongója, szintén megérti ezt” – mondta a korábbi csapatvezető.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
3 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
3 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
6 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
Tegnap, 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
Tegnap, 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35