F1: új előzési pont a safety car után – szabályváltozások

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.13. 15:19
null
Winnie Harlow (jobbra) Kanadában egy körrel korábban lengette meg a zászlót, de ez nem okozott nagyobb felfordulást végül (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) pénteken a versenynaptár elfogadása mellett az új idénybeli szabályváltoztatásokról is döntött.

 

Az új szabályok határoztak a visszapillantók és a hátsó szárny új pozíciójáról a jobb láthatóság érdekében – magasabbra kerülnek a hátsó légterelők – , a fedélzeti kamerák helyzete is módosul, ezeket szintén magasabbra helyezik el, hogy a versenyző fejét védő keret (halo) ne zavarja annyira a szurkolók „kilátását”.

Felkerül a hátsó szárny két szélére két lámpa, hogy az esős körülmények között még jobban láthatóak legyenek a követett autók, valamint a halo kialakításán is módosítanak kicsit, hogy könnyítsék a versenyző kiszállását az autóból.

A további módosítások közé tartozik, hogy a pilóták a biztonsági autós fázist követően immár legkorábban csak a rajt-cél vonal átlépése után előzhetnek, az istállók lesznek felelősek autóik átvételéért, és nyilatkozatot kell tenniük, hogy azok megfelelnek az összes biztonsági előírásnak.

A kockás zászló mellett a verseny végén ezentúl egy kockás fénypanel is jelzi a futamok végét – elkerülendő, hogy véletlenül idő előtt leintsenek egy versenyt. Idén ebből Kanadában nem lett végül gond.

2020-tól kezdve nyolc óráról kilencre nő a csapatok személyzetének kötelező munkaszünete.

Legfrissebb hírek

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
3 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
7 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
Tegnap, 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43