F1: Häkkinen gumiháborúval tenné izgalmasabbá a versenyzést

2018.10.12. 11:10
null
Mindkettejüknek megvan a véleménye arról, miként lehetne izgalmasabbá tenni az F1-et (Fotó: AFP)
Mika Häkkinen, 1998 és 1999 világbajnoka úgy véli, ellenfél kellene a Pirellinek, hiszen a gumiháború izgalmasabbá tenné a Formula–1-et. A négyszeres bajnok Alain Prost eközben az egyszerűbb szabályokat szorgalmazza.

 

Bár Mika Häkkinen 1991 és 2001 között tartó pályafutása során nagyrészt egy gumibeszállító volt jelen a Formula–1-ben, a finn 1998-ban úgy szerezte meg az első világbajnoki címét, hogy míg a McLaren a Bridgestone, addig a rivális Ferrari a Goodyear abroncsait használta.

A kétszeres bajnok úgy véli, pontosan a gumibeszállítók versengése kavarhatná fel a Pirelli 2011 óta tartó egyeduralmát, és tehetné még izgalmasabbá a kategóriát.

„Rengeteg dolog van, amire rápillantasz és azt mondod, másképp is lehetne. Jelenleg nincs versengés. Kellene még egy gumibeszállító, és akkor küzdelem is lenne” – magyarázta a finn, mivel lehetne izgalmasabbá tenni a sokat bírált Formula–1-et, melyben 2006 óta van egyetlen gyártó, és ez egészen 2024-ig így is lesz.

„Amikor a versenyzőkkel beszélek, elmondják, hogy egy bizonyos ponton túl egyszerűen túlmelegszik az abroncs. Ezzel nem a Pirellit akarom bírálni, azonban tény, hogy kell egy rivális. Ha egyetlen pilóta versenyezne, ugyanez lenne a helyzet. Versengésre van szükség, mert az izgalmas” – magyarázta Häkkinen, míg Alain Prost az egyszerűségben látja a jövőt.

„A motorszabályok a legkomplikáltabbak, és minden egyes változtatás nagy költségekkel jár, azonban erősebb, nagyobb teljesítményű erőforrásokra és több üzemanyagra lenne szükség. Technikai szempontból egyszerűsíteni kell, és akkor kiszámíthatatlanabbá válna a verseny is, mivel a pilóta nagyobb különbséget jelentene. Így kevésbé beszélhetnénk a gépek háborújáról, hiszen manapság az aerodinamika és a motor teszi ki a teljesítmény 80 százalékát” – jelentette ki a négyszeres világbajnok.

„A diffúzorokat teljesen eltávolítanám. Amikor én versenyeztem, különböző koncepciók voltak az autókon, és problémamentesen tudtuk egymást követni. Egyszerűbb aerodinamikára van szükség” – osztotta meg a véleményét.

 

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik