F1: a Mercedes attól tart, hogy Hamilton hülye balesetet szenved

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.08. 12:56
null
Vajon meghiúsulhat még a címvédés? (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton szezonbeli nyolcadik diadalát aratta Japánban, míg Sebastian Vettel a hatodik helyen szelte át a célvonalat. A brit előnye így 67 pontra nőtt a riválisa előtt az egyéni vb-összetettben, miközben adott versenyző maximálisan 100 pontot gyűjthet még a fennmaradó négy versenyen. Ez azt jelenti, a mercedeses már a soron következő Amerikai Nagydíjon behúzhatja az ötödiket, míg a címvédést csak a körülmények szerencsétlen összjátéka hiúsíthatja meg – a Mercedes pedig pontosan ettől tart.

 

Lewis Hamilton az osztrák versenyen történt kiesése óta eltelt 8 nagydíjon 6 győzelmet és két 2. helyet szerzett, vagyis a megszerezhető 200 pontból 186-ot húzott be, miközben Sebastian Vettel csupán 118-at gyűjtött össze. A német egypontos előnye így 67 pontos hátrányba fordult át, amikor már csak 4 nagydíj van hátra a 2018-as Formula–1-es szezonból.

HAMILTON VILÁGBAJNOK AUSTINBAN, HA...
...nyer és Vettel nem végez a második helyen
...2. és Vettel nem végez az első négyben
...3. és Vettel nem végez az első hatban
...4. és Vettel nem végez az első hétben
...5. és Vettel nem végez az első nyolcban
...6. és Vettel nem szerez pontot

A brit versenyző tehát már a soron következő Amerikai GP-n biztossá teheti 5. világbajnoki címét, és csak a körülmények szerencsétlen összjátéka hiúsíthatja meg a címvédést, például egy baleset – a Mercedes pedig pontosan ettől tart.

„Bármikor történhetnek hülye balesetek. Bele sem merek gondolni abba, hogy esetleg eltöri az ujját” – nyilatkozta az AFP-nek a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

„Fontos, hogy koncentráltak maradjunk, hiszen még nincs a kezünkben a bajnoki trófea. Egy rosszul sikerült verseny azonnal eltüntetheti az előny nagy részét. Bár nem tűnik valószínűnek, a sportban bármi megtörténhet. Viszont nem akarok túl sokat foglalkozni ilyenféle gondolatokkal, hiszen ez rossz karma, szóval irány Austin és tegyünk pontot a dolgok végére” – jelentette ki az osztrák.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 9
14 16 331
2. Sebastian Vettel 5 10 16 264
3. Valtteri Bottas - 8
15 207
4. Kimi Räikkönen - 9 14 196
5. Max Verstappen 1 7
13 173
6. Daniel Ricciardo 2 2 11 146
7.Sergio Pérez
-1
953
8. Kevin Magnussen - - 9 53
9. Nico Hülkenberg - - 9 53
10. Fernando Alonso - - 9 50
11. Esteban Ocon
- -
10 49
12. Carlos Sainz Jr. - - 11 39
13.Romain Grosjean
5
31
14. Pierre Gasly - - 4 28
15. Charles Leclerc - - 7 21
16. Stoffel Vandoorne - - 3 8
17. Lance Stroll - - 2 6
18. Marcus Ericsson - - 5 6
19. Brendon Hartley - - 2 2
20. Szergej Szirotkin - - 1 1
Legfrissebb hírek

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
6 órája

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
11 órája

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
2025.05.09. 21:25

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09
Ezek is érdekelhetik