F1: a 3. autó lehet a megoldás a fiataloknak – Wolff

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.24. 15:33
null
Wolff (balra) és Steiner nem értenek egyet a harmadik autó kapcsán (Fotó: AFP)
Javában zajlik a Formula–1-ben a jövő évi pilótapárosok kialakítása, és a helyzet jelen állása szerint könnyen előfordulhat, hogy a kiemelkedő tehetségnek tartott Esteban Ocon kimarad a jövő évi mezőnyből, miután nem jut neki hely a mezőnyben: a fizetős pilóták mellett egyszerűen nem tud labdába rúgni a középmezőnyben és a kiscsapatoknál, az élmenőknél meg már elkeltek a jövő évi helyek.

Amikor azt látjuk, hogy egy-egy Oconhoz hasonló tehetség eltűnik a mezőnyből csak mert talentumán kívül mása – értsd: pénze – nincs, érdemes eljátszani a gondolattal, miképpen lehetne mégis olyan bővítést végrehajtani a mezőnyön, hogy mégis maradjon hely a franciának.

Az egyik a csapatok létszámának emelése, ám az évtized elején hiába csatlakozott három új csapat is a sorozathoz, de mára mindegyik kikopott a mezőnyből - ráadásul a Caterham, HRT, Virgin/Marussia/Manor trió autóit vezető számtalan pilóta közül csak Daniel Ricciardo és Esteban Ocon tagja jelenleg is a mezőnynek.

A másik megoldás lehetne a harmadik autó bevezetése lenne, amely szintén nem idegen a sportágtól, igaz, meglehetősen régen, még a nyolcvanas években fordult elő utoljára, hogy egy csapat egy versenyen három autót indítson – az 1985-ös Német Nagydíjon a Renault tette ezt meg.

Ez utóbbit javasolta nemrég Toto Wolff is, a Mercedes csapatvezetője azonban feltételekhez kötné a harmadik autó elindításának lehetőségét.

„Van egy egyszerű megoldásom arra nézve, hogy kerüljük el a tehetségek elkallódását. Engedélyezzék a harmadik autó használatát, amelybe kötelezően olyan pilótát kell ültetni, akinek maximum két év F1-es versenyzői tapasztalata van. Ennek nem lennének nagy költségei, a rajtrács szépen megtelne és az új fiúk biztosan nagy harcra kényszerítenék a sztárokat, hiszen tudnák, hogy maximum két évük van a bizonyításra” – mondta Wolff.

A Red Bull más úton neveli a tehetségeit mint a Mercedes, ők a Toro Rosso révén bírnak egy fiókcsapattal, és az ő ifjúsági programjuk eredményeképpen versenyez ma az F1-ben Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is – a Mercedesnél kizártnak tartják egy fiókcsapat összehozását.

A németek elzárkózása a fiókcsapat ötletétől legalábbis érdekes, hiszen korábban már elvesztették Pascal Wehrleint, aki az istálló pártfogoltjaként egy Manornál és egy Saubernél töltött idény után nem tudott megragadni a mezőnyben és inkább visszatért a DTM-be.

A szintén a Mercedes-nevelt Ocon egyébként támogatja a harmadik autó bevezetését, igaz, ő maga már nem ülhetne ezekbe, mert a jelenlegi szezonnal teljesíti második teljes idényét az F1-ben.

HA AZ NSO HOZNÁ A SZABÁLYOKAT
A magunk részéről azt tudnánk elképzelni, hogy nem lenne kötelező a harmadik autót elindítani, ám, ha egy csapat mégis így tesz, akkor a harmadik pilóta eredményei a konstruktőri vb állásába nem számítanának bele, csak az egyéniben gyűjtögethetné a pontokat a 3. számú pilóta, s ezek mellett kizárólag a fent már említett maximum két év versenytapasztalattal rendelkező pilóta vezethetne versenyen harmadik számú autót.

„Az ötlet remek, de nem tudom, hogy lehetne megvalósítani. Jó lenne, mert akkor például Charles Leclerc, vagy George Russell, vagy korábban például én is kaphattam volna egy harmadik autót. Azt gondolom, a költségek jelenthetik a gondot a kisebb csapatoknak" – vélte Ocon.

Nem volt ilyen lelkes Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, aki szerint a nézőket összezavarná a harmadik autó.

„Emellett meg még túlságosan megnövelné a költségeket egy harmadik autó rajthoz állítása, ezért mi nem támogatjuk. Na persze, ha valaki jön és kifizetné ennek a költségeit, akkor elgondolkodnánk rajta” – mondta Steiner.

Szintén az ötlet ellenszólt Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója, aki szerint, már így is túlzottan domináns a három élcsapat.

„Persze, jó lenne, ha több autót láthatnánk a rajtrácson, de az igazság az, hogy a három élcsapat már így is nagyon domináns, ha mindhárman három autót indítanának, a mezőny maradéka a 10. helyért harcolhatna” – mondta Whiting.

Egyelőre hivatalosan semmilyen lépés nem történt a jogtulajdonos részéről, így nem valószínű, hogy bármikor újra komolyan szóba kerül a harmadik autó elindításának lehetősége, mindenesetre ötletnek nem rossz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik