F1: magyar e-sport versenyzővel erősített a Mercedes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.10. 11:42
null
Kilenc istálló vesz részt az F1 első e-sport-bajnokságában (Fotó: Twitter)
Idén útjának indul a Formula–1 hivatalos e-sport-bajnoksága, melyen a Ferrari kivételével mindegyik csapat részt vesz. A draftot – mely során az istállók választhattak maguknak versenyzőt – tegnap este rendezték, a Mercedes kötelékébe a magyar Bereznay Dániel került.

 

Bár a McLaren nemrégiben létrehozta a „Világ Leggyorsabb Játékosa" elnevezésű versenyét, a Renault pedig saját e-sport-csapattal rendelkezik, ez az első alkalom, hogy a Formula–1-es istállók kollektíven részt vesznek egy ilyen eseményen. Egyedül a Ferrari mondott nemet a felkérésnek.

A jelentkezőknek négy kvalifikációs eseményen kellett indulniuk, melyek áprilisban vették kezdetüket. A végén a legjobbak bekerültek az úgynevezett „Pro Draftba". Erre tegnap este került sor, és minden istálló választhatott magának egy vagy akár több versenyzőt.

A Mercedes a magyar Bereznay Dánielt választotta, aki már magára is ölthette a német alakulat egyenpólóját.

 


 

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
13 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
17 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
17 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
21 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55