F1: komoly átszervezés a Mercedesnél – neves szakemberek távoznak

2018.07.12. 18:06
null
A Mercedes generációváltásba kezdett (Fotó: AFP)
A Mercedes nagy átszervezésbe, generációváltásba kezd a 2019-es szezon előtt, aminek értelmében több neves szakember távozik és adja át a helyét új mérnököknek – adta ki hivatalos sajtóközleményében a címvédő gárda.

 

A Mercedes a 2014-es szabálymódosítások óta kivétel nélkül megszerezte az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet, miközben most is szoros csatát vív az újabb sikerek eléréséért. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a gárda dinamikusan tudjon reagálni, miközben teret ad az új mérnököknek is.

„Ez egy eléggé meghatározó pillanat a csapat történetében és egyben remek lehetőség is – kezdte a csapatfőnök, Toto Wolff. – Már sokszor elmondtuk, nem lehet befagyasztani egy sikeres csapatstruktúrát, éppen ezért dinamikus a miénk. Büszke vagyok, hogy a változásoknak köszönhetően utat tudunk biztosítani a mérnökök új generációjának” – magyarázta, majd a változások is szóba kerültek.

„Már hónapok óta tárgyalásokat folytattunk Mark Ellisszel és Aldo Costával, hogy miként tudnánk a lehető legjobban menedzselni az átmeneti időszakot, illetve hogyan lehetne felkészíteni az utódokat.”

„Mindketten segítettek abban, hogy mikorra időzítsük és miként hajtsuk végre a változásokat, az alakulat jövője pedig nagyon fényes John Owennel és Loic Serrával, illetve a technikai részleg vezetőivel, akik James Allison kezei alatt dolgoznak.”

Az átszervezés értelmében tehát a főmérnök, Costa 2019-től az istálló technikai tanácsadójaként folytatja a tevékenységét, hogy minél több időt tölthessen a családjával, míg a teljesítménymérnök, Ellis először távozik a jelenlegi posztjáról, majd 2019 közepén végleg otthagyja a gárdát.

Costa egyébként még 2011-ben csatlakozott az „ezüstnyilakhoz”, míg korábban a Minardinál és a Ferrarinál is megfordult. Helyét a főtervező, Owen veszi át, aki Allison technikai igazgató vezetése alatt fog munkálkodni.

Ellis 2014-ben került a Mercedeshez, miután számtalan trófeát bezsebelt a Red Bull-lal. Utódja a dinamikai mérnök Serra lesz, aki 2010 óta tagja a csapatnak.

Legfrissebb hírek

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2 órája

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
20 órája

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
22 órája

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Verstappen Szingapúrban is szárnyal a Red Bull-lal: megszerezte a pole pozíciót a sprintversenyre

F1
2026.10.09. 15:45