F1: nincs többé papírforma, vége a Mercedes-korszaknak

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 13:54
A Mercedes favoritként érkezett, majd nagy pofont kapott Kanadában, ahol Sebastian Vettel magabiztos győzelmet aratott a Ferrarival, és át is vette a vezetést az egyéni bajnokságban. Toto Wolff úgy véli, a végéhez érkezett a Mercedes domináns érája, hiszen olyannyira kicsik a különbségek, hogy összesen hat autó képes a győzelemre.

Már nem lehet papírformáról beszélni (Fotó: AFP)
Már nem lehet papírformáról beszélni (Fotó: AFP)
Már nem lehet papírformáról beszélni (Fotó: AFP)

 

A címvédő istálló neve mellett eddig két diadal szerepel az idei szezonban, miközben olyan pályákon szenvedett vereséget a Red Bulltól és a Ferraritól, amelyeken előzetesen a Mercedes számított a legnagyobb esélyesnek.

„Úgy érkeztünk meg Montrealba, hogy nagyon erős autónk lesz, erre közel sem volt olyan a tempónk, mint amire számítottunk. A múltban elért eredmények néhol igazolják magukat, néhol cáfolatot kapnak. Még mindig azt gondolom, hogy Monaco és Szingapúr nem igazán fekszik nekünk, persze lehet, hogy pont kivétel lesz majd. Azzal kell számolni, hogy mindenki nagyon gyors lesz mindenhol.”

„Ez háromesélyes küzdelem, hat győzelemre képes autóval. Semmit sem vehetsz garantáltnak. Ebben az évben nagyon jelentéktelenek a különbségek, legutóbb öten voltunk egy tizeden belül. Az nyeri a világbajnokságot, aki a legkevesebb hibát követi el az idény során” – jelentette ki, majd az erőforrásra is kitért.

„Arra számítottunk, hogy már Kanadában is bevetjük, de az utolsó ellenőrzésnél lehetséges hibát véltünk felfedezni. Addig nem akarom megerősíteni az új motort, amíg az első edzésen nem futunk vele hibamentesen” – mondta elővigyázatosan, és arról is beszélt, szerinte mi lesz a döntő a csapatok küzdelmében.

„Minden egyes helyszínre a lehető legjobb fejlesztést kell hoznod az erőforrást illetően, és a lehető legfelkészültebben kell érkezned, mivel pénteken nem fecsérelhetsz el időt, mert akkor az keményen visszaüt.”

A visszaesés mellett Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása is fejtörést okoz a gárdánál, hiszen tavaly november óta húzódik az ügy. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint azonban a soron következő Francia Nagydíjon végre pont kerülhet a tárgyalások végére.

„Már az ügyvédek küldözgetik egymásnak a dokumentumokat, ami nem túl gyors menet, de nem is sietünk sehová. Ha tudod, hogy össze akarsz házasodni, akkor az esküvő időpontja egyáltalán nem számít" – hozott szemléletes hasonlatot Niki Lauda.

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
9 órája

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
10 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
11 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
11 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
13 órája
Ezek is érdekelhetik