F1: változás a McLaren-istálló vezetőségében a gyenge kezdés miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.10. 17:42
A Formula–1-es világbajnokságon az első két futam után a McLaren-istálló a 4. helyet foglalja el a konstruktőrök vb-pontversenyében, ám a wokingi csapatnál mégsem elégedettek a mutatott teljesítménnyel, ezért úgy döntöttek, némi változást eszközölnek az istálló vezetőségében.

A jövőben az eddigi ügyvezető igazgató, Zak Brown feladatköre kibővül, a továbbiakban ő a cégcsoporton belül az F1-es program felelős vezetője, s ilyen módon a titulusa vezérigazgatóra változik. Brown lesz tehát a McLaren F1-es csapatának pályán mutatott teljesítményéért a felelős, de emellett korábbi, ügyvezető igazgatóként ellátott szerepe is megmarad, hogy új támogatókat hozzon az istállónak.

A változás értelmében Eric Boullier marad ugyan az istálló versenyigazgatója, ám Brown a közvetlen felettese lesz.

A McLarennél nem a világbajnoki 4. hellyel elégedetlenek, hanem azzal, hogy az autó tempóban messze elmarad a Red Bulltól, pedig az idény elején a legalább hasonló szint volt a gárda kitűzött célja.

Legfrissebb hírek

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
1 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
3 órája

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
5 órája

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
7 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
22 órája

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
Tegnap, 19:23

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
Tegnap, 17:48

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
Tegnap, 15:49
Ezek is érdekelhetik