F1: újabb fővárosban rendeznének futamot 2020-ban

MTI MTIMTI MTI
2018.01.10. 20:37
Koppenhága 2020-ban Formula–1-es futamot rendezne, amely városi viadal lenne, és 107 ezer néző tekinthetné meg a helyszínen.

Egy dán befektetői csoport szerdán tájékoztatta elképzeléseiről a város polgármesterét, az ország gazdasági miniszterét, valamint a Formula–1 amerikai tulajdonosa, a Liberty Media elnökét, Chase Careyt.

„Koppenhágának olyan helyi adottságai vannak, amelyekben nagyszerű lehetőségek rejlenek” – nyilatkozta Carey a megbeszélést követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a végső döntés még nem született meg, de a Liberty Mediának az új versenyhelyszíneket illetően nagy tervei vannak a kulcsfontosságú piacokon. Elsősorban az Egyesült Államokra és Ázsiára utalt, de a dánok felhívták a figyelmét, hogy egy koppenhágai futam megnyitná az utat az egész skandináviai piacra.

A befektetői csoport szerint egy futam becsült költségvetése 48-80 millió dollár (12.5 milliárd-20.8 milliárd forint) lenne, miközben 160-320 millió dollár jegybevétellel számolnak. Kérdés azonban, hogy a városi tanács jóváhagyja-e a pálya 4.6 kilométeres, belvárosi vonaltervét.

Carey elmondta, hogy Koppenhágában a hidak és a víz együttese nagyszerű televíziós háttérképet nyújtana a futam számára, márpedig a tv-közvetítés kulcsfontosságú a sorozat és a tulajdonosok számára. Tavaly a tévék előtt 1.4 milliárd néző látta a Formula–1-es versenyhétvégék történéseit.

Dániában még soha nem rendeztek F1-es nagydíjat, Skandináviát tekintve pedig csak Svédország, legutóbb 1978-ban.

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18