F1: bemutatta két új, 2018-as gumikeveréket a Pirelli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.23. 15:36
Szélesíti száraz pályára alkalmas kínálatát a Formula–1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli. A csapatok 2018-tól már a szuperkemény és a hiperlágy keverékek közül is választhatnak.

Legutóbb 2016-ban rukkolt elő a Pirelli új gumikeverékkel, amikor bemutatta eddigi leglágyabb keverékek, az ultralágyat. Az új abroncsot először Monacóban próbálhatták ki a versenyzők éles körülmények között, a követező szezontól viszont érkezik egy ennél is gyorsabb, ám rövidebb élettartamú keverék, a hiperlágy. Pirelli új gumikeverékkel, amikor bemutatta eddigi leglágyabb keverékek, az ultralágyat. Az új abroncsot először Monacóban próbálhatták ki a versenyzők éles körülmények között, a követező szezontól viszont érkezik egy ennél is gyorsabb, ám rövidebb élettartamú keverék, a hiperlágy.

A névválasztás mellesleg úgy született meg, hogy a Pirelli elindított egy internetes szavazást, melyben a rajongók három lehetséges név közül választhattak. A hiperlágy elnevezés elsöprő győzelmet aratott, a szavazók 62 százaléka voksolt erre a névre. Az új keverék színe egyébként rózsaszín lesz.

Új változatot vezetnek be a keménységi skála másik végletén is, így 2018-tól az eddigi kemény keverék helyett a szuperkemény lesz a legszilárdabb abroncs, melyet narancssárga jelöléséről lehet felismerni. Eddig a kemény keveréké volt ez a szín, ám annak jelölése kékre változik a módosítások miatt. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy az összes abroncs összetételen változtat a Pirelli, így mindegyik puhább lesz az adott típusra eddig jellemzőnél.

A nedves körülmények közé való gumiknál nem lesz változás, ám a Pirelli szerint a későbbiekben erre is sor kerülhet. Az új abroncsokkal először a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni kétnapos teszten (kedd és szerda) gurulhatnak pályára a csapatok, vélhetően mind a tíz istálló részt vesz ezen a teszten.

A 2018-as gumikeverékek:

 

 

Legfrissebb hírek

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
10 órája

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
13 órája

Nyolc ezredmásodperc: Norris szoros csatában Verstappen előtt az Abu-dzabi Nagydíj nyitó edzésén

F1
18 órája

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
2025.12.04. 20:06

Norris, Verstappen vagy Piastri? – a 2025-ös szezonzáró következik Abu-Dzabiban

F1
2025.12.04. 18:10

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
2025.12.03. 14:58

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
2025.12.03. 14:26

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40
Ezek is érdekelhetik