F1: Először a szél miatt csúsztam meg, aztán hibáztam – Palmer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 14:57
Jolyon Palmer, a Renault F1-es pilótája egy széllökésre fogta, hogy megpördült a Malajziai Nagydíjon. Volt egy másik megcsúszása is, arra azt mondta, hibázott.

Palmer az első megpördülése előtt csapattársa, Nico Hülkenberg mögött haladt.

„Gyorsabb voltam Nicónál, olyan közel kerültem hozzá, hogy az autó szélárnyékba került és sok leszorító erőt veszített. Nagy volt a hátszél is. A kanyarba érve mindent úgy csináltam, ahogy szoktam, erre mintha nem lett volna hátsó légterelőm. A harmadik szabadedzésen bajlódtam azzal a kanyarral, de az időmérőn és az egész versenyen nem volt gond, csak akkor. Biztosan egy széllökés tehette” – magyarázta Palmer.

A következő körben a célegyenes végén csúszott meg, miközben Max Verstappen a belső íven lekörözte, kívül pedig ott volt mellette Kevin Magnussen, akinek neki is ment.

„Az előző megpördülés után egyesbe tettem a kocsit, amitől túlhevültek a hátsó gumik. Túlságosan is bizakodó voltam, hogy ilyen állapotban magam mögött tudom tartani Kevint. Max éppen elém vágott be, eltakarta a levegőt előttem, megint csak nem volt tapadásom, és nekicsúsztam Kevinnek. Örülök, hogy a sportfelügyelők nem büntettek meg érte” – mondta az angol, akit jövőre Carlos Sainz Jr. vált a Renault-nál.

Az angol a 15. helyen ért célba, F1-es karrierjéből már csak öt futam van hátra.

 

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik