F1: ekkora hátrányból még senki sem fordított vb-n

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2017.10.10. 09:01
null
Hamilton előnye hatalmas – de vajon behozhatatlan? (Fotó: AFP)
Sebastian Vettel hétpontos előnye négy futam alatt 59 pontnyi hátrányba fordult át, vagyis Olaszország és Japán között 66 pontot bukott Lewis Hamiltonhoz képest. Mindeközben a brit versenyző a nyári szünet megkezdése óta a maximálisan megszerezhető 125-ből 118-at zsebelt be, annak ellenére is, hogy Monzát és Szuzukát kivéve autója nem volt egyértelműen gyorsabb, sőt a Mercedes Szingapúrban és Sepangban is csak a harmadik erőt képviselte a Red Bull, Ferrari duót követve.


Lewis Hamilton akár a soron következő Amerikai Nagydíjon – amelyen két évvel ezelőtt már egyszer felülhetett a sportág trónjára – biztosíthatja negyedik világbajnoki címét, amennyiben nyer, miközben Sebastian Vettel legfeljebb a hatodik, illetve abban az esetben, ha a britet másodikként inti le a kockás zászló, miközben német ellenfele a nyolcadik helynél hátrébb végez. Bár úgy tűnhet, hogy áthidalhatatlan mélység húzódik Vettel előtt a célig vezető úton, mégis az F–1 történetében már több versenyzőnek is sikerült kimásznia a gödörből. Igaz, nem ennyire mélyből…

AZ EDDIGI F1-ES FORDÍTÁSOK AZ UTOLSÓ NÉGY VERSENYEN
Év Világbajnok Vb-éllovas 4 futammal a vége előtt Ponthátrány/győzelemért járó pontok 4 GP-vel a vége előtt* Különbség a szezon végén
1955 Juan Manuel Fangio Stirling Moss 1.33/8: 0.16 17
1956 Juan Manuel Fangio Stirling Moss 2/8: 0.25 3
1964 John Surtees Graham Hill 13/9: 1.44 1
1974 Emerson Fittipaldi Clay Regazzoni 7/9: 0.77 3
1976 James Hunt Niki Lauda 14/9: 1.55 1
1981 Nelson Piquet Carlos Reutemann 6/9: 0.66 1
1982 Keke Rosberg Didier Pironi 12/9: 1.33 5
1983 Nelson Piquet Alain Prost 14/9: 1.55 2
1986 Alain Prost Nigel Mansell 2/9: 0.22 2
2000 Michael Schumacher Mika Häkkinen 6/10: 0.60 19
2007 Kimi Räikkönen Lewis Hamilton 18/10: 1.80 1
2010 Sebastian Vettel Fernando Alonso 21/25: 0.84 4
*azt mutatja meg, hogy az első helyezésért járó pontok arányában hány győzelemnyi volt az adott versenyző lemaradása az egyéni összetettben (a pontszámítás változásai miatt jelenítettük meg így), amikor már csak négy nagydíj volt hátra az aktuális idényből.

Ahogyan a fenti táblázatból is kiolvasható az 1950 óta lezajlott 67 Formula–1-es idényben összesen 12 (17.9%) alkalommal fordult elő, hogy az a pilóta ünnepelhetett világbajnoki címet, aki négy versennyel a vége előtt ponthátrányban állt az egyéni összetettben. A legnagyobb hátrányt éppen Vettel jelenlegi csapattársa, Räikkönen tudta leküzdeni. A finn 2007-ben 18 pontos lemaradásban állt Hamilton mögött az Olasz Nagydíjat követően, a szezon végén mégis a brit versenyző előtt sikerült végeznie egypontos előnnyel.

A történethez azonban az is hozzátartozik, hogy Räikkönennek tíz évvel ezelőtt arányaiban nézve 1.8 (akkor Räikkönen hátránya két futammal a vége előtt is nagyjából ekkora volt…), míg most a négyszeres bajnok Vettelnek 2.36 futamgyőzelemnyi hátrányt kellene eltüntetnie négy nagydíj leforgása alatt.

Ez azt jelenti, hogy Vettelnek márkatársához viszonyítva versenyenként átlagosan több mint 10.25 ponttal kellene többet hoznia Hamiltonon ahhoz, hogy a szezonzáró után az ő neve íródjon bele bajnokként az évkönyvekbe.

Legfrissebb hírek

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
10 órája

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
14 órája

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
17 órája

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
2026.06.12. 20:12

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
2026.06.12. 18:05

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
2026.06.12. 16:55

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
2026.06.12. 14:35

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
2026.06.12. 12:23
Ezek is érdekelhetik