F1: az FIA-ellenőr áprilisig nem áll munkába a Renault-nál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.06. 09:54
A Renault bejelentette, hogy szerződtette az FIA technikai ellenőri posztjáról hetekkel ezelőtt leköszönő Marcin Budkowskit.

A szakember szerződtetése nagy felháborodást keltett az F1-es riválisok körében, hiszen Budkowski a korábbi pozíciójában az összes csapat autóját tüzetesen átnézhette, illetve a 2018-as autók tervezésénél a kényes kérdésekben hozzá fordultak, döntse el, szabályos-e egy-egy elképzelés.

A hat topcsapat levelet írt az FIA-nak az átigazolás hírére, és Chase Carey, az F1 igazgatója is aggodalmát fejezte ki.

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke pénteken Szuzukában elmondta, megértik a csapatok felháborodását, és megállapodtak Budkowskival, hogy a svájci törvények által előírt három hónapos felmondási szabadságot hat hónapra módosították, így a szakember áprilisig nem áll munkába a Renault-nál.

Azt is leszögezte, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem fejlesztési vezetőnek érkezik, hanem először ügyvezető lesz, azaz a csapat szervezése lesz a fő feladata, azaz a technikai részletekbe nem szól bele.

A riválisok legalább egyéves felmondási szabadságot követelnek, és készek bíróság elé vinni az ügyet.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
5 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35