F1: akár már jövőre élőben közvetíthetik az interneten a versenyeket

2017.10.21. 19:03
Egy olyan internetes felület létrehozását tervezi a Liberty Media, melyen a nézők élőben tekinthetnék meg a futamokat, emellett többek között korábbi versenyek visszanézésére is lehetőségük lenne.

Sean Bratches, a Formula–1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője elmondta, akár már 2018-ban lehetőségük lesz a nézőknek arra, hogy az interneten live streaming formájában kövessék a versenyhétvégék eseményeit. A Liberty Media ezt elsősorban „házon belül" szeretné megoldani, ám arra is nyitottak, hogy más felületeken is eljuttassák a közvetítéseket a nézőkhöz. Ennek érdekében például már megkezdték a tárgyalásokat a Netflixszel.Sean Bratches, a Formula–1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője elmondta, akár már 2018-ban lehetőségük lesz a nézőknek arra, hogy az interneten live streaming formájában kövessék a versenyhétvégék eseményeit. A Liberty Media ezt elsősorban „házon belül" szeretné megoldani, ám arra is nyitottak, hogy más felületeken is eljuttassák a közvetítéseket a nézőkhöz. Ennek érdekében például már megkezdték a tárgyalásokat a Netflixszel.

„A Liberty Media mindig arra törekedett, hogy bővítse az ilyen szolgáltatásait – mondta Bratches. – Hiszünk abban, hogy a mai világban jobban kell nyitnunk az internet felé, és az ezzel kapcsolatos terveink végrehajtása már folyamatban van. Tárgyalunk a Netflixszel egy lehetséges együttműködésről 2018-ra, ám jelenleg nem mondhatok többet."

„Az a célunk, hogy egyenesen a nézőknek szóló felületet hozzunk létre, ami érdekes számukra, nem számít, hogy élő közvetítésről, korábbi versenyek megtekintéséről vagy statisztikákról van szó."

Bratches szerint továbbá fontos, hogy a közvetítés alkalmazkodjon a helyi viszonyokhoz és igényekhez, például az Egyesült Államokban ne kilométer/órában mutassák a sebességet. Emellett azt is kiemelte, hogy az online közvetítésekkel nem szeretnének konkurenciát teremteni a televízió-társaságok számára.

Ez például Nagy-Britannia esetében érdekes, ahol a Sky nemrégiben hosszabbította meg a szerződését – és kapta meg további néhány évre a közvetítési jogokat –, az pedig kitért arra, hogy a brit piacon nem jelenhet meg olyan rivális vállalat vagy alternatív megoldás, amely veszélyezteti a csatorna közvetítéseinek nézettségét. Arra a kérdésre, hogy tervez-e erről egyeztetni a Sky-jal a Liberty Media, Bratches nem adott konkrét választ.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
23 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik