F1: A rajongóink azt akarják, hogy erre a színre váltsunk – Brown

2017.10.21. 13:18
null
Fernando Alonso az Indy 500-on (Fotó: Facebook)
Néhány héten belül eldőlhet, hogyan néznek majd ki a McLaren 2018-as autói. A rajongók ugyanis nagyon szeretnék egy konkrét design megjelenését a nagy múltú istálló versenygépein.  

 

A McLarennél idén tértek vissza az alakulat számára történelmi narancssárga színhez, ám rajongói most azt szorgalmazzák, hogy 2018-tól kissé árnyalatban jelenjen meg ez a szín a versenygépeken. Sokak tetszését nyerte el ugyanis az úgynevezett „Papaya Orange” design, mely Fernando Alonso autójának kinézetét jellemezte a májusi Indy 500-on.

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója jó hírrel szolgálhat ezen rajongóknak, ugyanis elmondása szerint fontolóra veszik, hogy áttérnek erre a designra a következő szezonban.

„Már elkezdtünk gondolkodni a jövő évi autók festésén – árulta el Brown.A rajongóink biztosan azt akarják, hogy erre a színre váltsunk. Az Indy 500 után rengetegen kérték tőlünk, hogy ígynézzenekki az F1-es autóink. Még várunk néhány szponzorunk döntésére, hiszen ez is hatással van az autó festésére.”

Brown azt is elárulta, mennyi ideje van a csapatnak megvizsgálni a különböző lehetőségeit a 2018-as autók festését illetően.

„December elsejéig kell döntést hoznunk a csapat felszerelései, az új külső és a garázsok kinézete miatt.”

Névadó szponzor bevonásán viszont biztosan nem gondolkodnak az alakulatnál. A McLaren 2014 óta nem jeleníti meg egyik vállalat nevét sem a sajátjában, ennek pedig Brown szerint megvan az oka.

„Az istálló neve McLaren. A NASCAR-ban kapcsolatba hozzák a csapatokat a névadó szponzorukkal, de ez az F1-ben nem így van. Itt egy ilyen támogatóból nem származik annyi előnyünk, mint más szériákban” – vázolta a helyzetet az amerikai szakember.

Legfrissebb hírek

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
21 perce

F1, Katalán Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
31 perce

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
2 órája

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
4 órája

Fernando Alonso belengette a visszavonulását

F1
19 órája

A Pirelli 2028-ig a Formula–1 hivatalos gumibeszállítója marad

F1
21 órája

Russell képes lehet megtörni Antonelli menetelését Spanyolországban?

F1
23 órája

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
Tegnap, 15:49
Ezek is érdekelhetik