F1: ekkora érdeklődés nem volt mostanság a futamrendezés iránt

2017.09.09. 16:12
Sean Bratches, a Formula–1 kereskedelmi ügyekért felelős vezetője szerint több mint negyven ország, illetve település kereste meg azzal, hogy a jövőben szeretne futamot rendezni.

„A kinevezésem óta eltelt hét hónapban negyvenen jelentkeztek, hogy szeretnének egy versenyhétvégét. Ez igen biztató” – nyilatkozta Bratches az autosport.com internetes szakportálnak.„A kinevezésem óta eltelt hét hónapban negyvenen jelentkeztek, hogy szeretnének egy versenyhétvégét. Ez igen biztató” – nyilatkozta Bratches az autosport.com internetes szakportálnak.

Kiemelte, az a céljuk, hogy olyan helyszíneken rendezzenek futamokat, ahol nagy szurkolói bázist tudnak kiépíteni.

„Nem hiszem, hogy az új versenyhelyszínek között sok olyan lesz, amelyet épített pályára viszünk” – tette hozzá a sportvezető.

Bratches már augusztusban is arról beszélt, hogy a jövőben több városi viadalt kívánnak rendezni, és a versenynaptár is földrajzi alapon állna össze: az azonos kontinensen lévő futamok egymás után következnének.

A jelenleg 20, jövőre 21 versenyből álló vb-sorozat bővítése is napirenden van, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media 25 futamot szeretne.

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
Tegnap, 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik