F1: még mindig nem térhet vissza a német pilóta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 20:42
Pascal Wehrlein, a Formula-1-es Sauber csapat német pilótája a hétvégi Kínai Nagydíjon sem indul, ismét az Ausztráliában bemutatkozó olasz, Antonio Giovinazzi helyettesíti majd.

Pascal Wehrlein megint nem vezetheti a Saubert
Pascal Wehrlein megint nem vezetheti a Saubert

 

A téli holtszezon során szerződött a tavaly még – az azóta megszűnt – Manor istállónál versenyző német Wehrlein a Sauberhez, ám egyelőre nem tudott versenyen bemutatkozni új csapatánál. A 22 éves pilóta ugyanis még a januárban rendezett Race of Champions gálaversenyen szenvedett ijesztő balesetet, ami miatt az első barcelonai teszthetet is kihagyni kényszerült.

A második tesztelésen már részt vett, és el is utazott a Sauberrel az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra, ahol az első két szabadedzésen is szerepelt. Kiderült azonban, hogy a januári balesetben begyűjtött sérülése korántsem gyógyult meg maradéktalanul, és egy teljes versenytávot még fizikailag nem bír végig, ezért a harmadik szabadedzésen már az olasz Giovinazzi helyettesítette.

Az olasz bemutatkozó futama remekül sikerült, ugyan pontot nem szerzett, de a csapattársával, Marcus Ericssonnal ellentétben teljesítette a versenytávot és 12. helyen ért célba. A Sauber a futam után közölte, Wehrlein Kínában már rajthoz fog állni, ám ma kiderült, a német még nem bírná a futamot.

„Pascal Wehrleint Kínában ismét Antonio Giovinazzi fogja helyettesíteni, hogy így is biztosítsuk, hogy a német versenyzőnk a legtökéletesebb fizikai állapotban ülhessen ismét vissza a Sauber C-36-os pilótafülkéjébe lehetőleg minél hamarabb, már Bahreinben, vagy az Orosz Nagydíjon” – áll a csapat által kiadott közleményben.

„Számomra a legfontosabb, hogy intenzíven tréningezzek, hogy mielőbb 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Amint ez meglesz, készen leszek rá, hogy az első teljes versenyhétvégémen szerepelhessek a Saubernél. Remélem, ez a pillanat már Bahreinben eljön, de ha nem, akkor maximálisan kihasználjuk majd az orosz futamig hátralévő időt, hogy teljesen készen álljak” – fogalmazott a német versenyző.

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
2026.02.05. 09:39

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik