Formula–1: szabálytalan lehet a Haas T-szárnya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.24. 13:34
Címkék
Elképzelhető, hogy szabálytalan elem miatt kénytelen módosítani autóin a Haas-Ferrari. Günther Steiner csapatfőnök szerint jobban meg kell vizsgálniuk az úgynevezett T-szárnyat, mielőtt kiderülne, hogy használhatják-e a hétvége hátralevő részében.

A televíziós közvetítések során jól látszott, ahogy berezonált a T-szárny Romain Grosjean és Kevin Magnussen autóján. Emiatt az első edzést követően le is került az elem a Haas gépeiről, és kétséges, hogy visszakerül-e holnap.

„A teljes barcelonai teszt során ezt az elemet használtuk, és semmi probléma nem adódott vele – emlékezett vissza Günther Steiner. – A második szabadedzésen azonban leszereltük az autóinkról, mert nagyon mozgott, úgyhogy most meg kell vizsgálnunk, hogy tudjuk-e alkalmazni a harmadik edzésen. Az adataink alapján előnyös a leszorítóerő szempontjából, szóval szeretnénk visszatenni, de egyelőre várnunk kell, hogy megengedik-e ezt nekünk."

A Haas-Ferrari mellesleg felemás napon van túl, ugyanis míg Romanin Grosjean mindkét tréningen a top 10-be férkőzve a 8. lett, Kevin Magnussennek bőven adódtak problémái, így a dán az első gyakorlás során csak a 19., a másodikon pedig a 17. lett.

Legfrissebb hírek

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
20 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
7 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
Tegnap, 21:25

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00