F1: Nico Rosberg a Formula E-ben próbálná ki magát?

Vágólapra másolva!
2017.02.01. 14:52
Nico Rosberg, a Mercedes világbajnok pilótája elárulta, nagyon érdekesnek véli a Formula E-sorozatot, ám nem tartja valószínűnek, hogy a versenyzéstől való visszavonulás után kipróbálja magát az elektromos autókkal zajló szériában.

A találgatások azután indultak el, hogy a Mercedes 2016 októberében bejelentette, a 2018–2019-es szezontól részt venne a Formula E-ben, Nico Rosberg pedig korábban nem zárta ki, hogy a jövőben más kategóriában versenyezzen. Nico Rosberg pedig korábban nem zárta ki, hogy a jövőben más kategóriában versenyezzen.

„Érdekel a Formula E – árulta el Rosberg, amikor a szériáról faggatták. – Gyorsan fejlődik a sorozat, látjuk, mennyire sikeres, ez egy új, másféle irányzata a sportágnak. A jövőben valószínűleg figyelemmel kísérem majd a futamokat.”

Amikor Rosberget arról kérdezték, a Formula E-ben versenyezne-e, a német rövid, ám egyértelműnek tűnő választ adott.

„Nem, nem hinném.”

Alejandro Agag, a sorozat vezérigazgatója mindenesetre elmondta, amennyiben Rosberg úgy döntene, kipróbálja magát a Formula E-ben, szívesen látná.

„Természetesen imádnám, ha Rosberg nálunk versenyezne, de jelen pillanatban úgy vélem, nem tér vissza ebbe a világba, elég határozott, ami a visszavonulását illeti. Persze, amennyiben ismét autóba ülne, mi tárt karokkal várjuk a Formula E-ben.”

 

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
8 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
9 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
10 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
13 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
14 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
15 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
16 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik