F1: a 2017-es idényben Magyarországon is tesztelnek

2017.01.25. 13:36
Silverstone helyett a Hungaroringen lesz idén a Formula–1-es világbajnoki sorozat egyik kollektív tesztje – adta hírül a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).

A bejelentés szerint a magyarországi helyszín mellett év közben a Bahreini Nagydíj után (április 18–19.) lesz lehetőségük a csapatoknak a plusz kilométerek gyűjtésére, míg a szezon végeztével Abu-Dzabiban (november 28–29.) tesztelhetnek az istállók, igaz, ekkor csak a 2018-ban használatos Pirelli-gumik kipróbálására nyílik majd mód.

Mindez azt jelenti, hogy a magyarországi versenyhétvége (július 28–30.) után további három napig a Hungaroringen marad a mezőny, hiszen a hivatalos tesztnapok augusztus 1. és 2. A csapatok a mogyoródi és a bahreini gyakorláson szabadon dolgozhatnak, bármilyen fejlesztést kipróbálhatnak, a megkötés csak annyi, hogy a négy napból kettőn olyan fiatal versenyzőket kell szerepeltetniük, akik eddig három nagydíjnál kevesebbet teljesítettek.

Korábban csak egy-egy alakulat tesztelt a Hungaroringen: 1989-ben a McLaren, 2001-ben pedig a Toyota töltött ott két napot, utóbbi még az F1-es beszállása előtt.

A 2017-es Formula–1-es szezon első tesztnapjait Barcelonában tartják február 27. és március 2. között, míg az idény a március 26-i Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét.

 

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 perce

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
18 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
21 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik