F1: „Olyan, mintha a Formula Fordban vezetnénk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.25. 19:38
Kevin Magnussen kemény kritikával illette a mai F1-es autókat, és egy jóval alacsonyabb kategória könnyített változatához hasonlította a vezethetőségüket.

Nem Magnussen az első versenyző, aki szerint komoly változtatásokra lenne szükség. A dán versenyző szerint ráadásul a pilóták nem is vezethetnek úgy, ahogy szeretnének.

„Az F1-ben manapság kompromisszumot kell kötnöd a vezetési stílusodat illetően – mondta Magnussen. – Remélem, hogy jövőre a szélesebb gumikkal és a nagyobb leszorítóerővel jobb lesz a helyzet. Most állandóan csúszkálnak az autók, és kipörögnek a kerekek. Egyáltalán nem annak az érzését kelti, hogy stabilan mehetsz a pályán. Túl könnyen elérjük a határt.”

Magnussen szerint már kockázatot sem kell vállalniuk a versenyzőknek, ráadásul minden le van egyszerűsítve nekik.

„Olyan, mintha a Formula Fordban vezetnénk, ahol állandóan a határon autózunk, és a kocsik gyakran csúszkálnak. De itt még könnyítettek is a helyzetükön például a kormányrásegítéssel és a gumimelegítőkkel” – fejtette ki elégedetlenségét a Renault-tól a Haashoz igazoló pilóta.

Legfrissebb hírek

Norris vezet a két Red Bull előtt – Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
5 órája

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
22 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
Tegnap, 16:41

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
Tegnap, 16:35

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35