F1: Button továbbra sem zárja ki a visszatérés lehetõségét

MTI MTIMTI MTI
2016.11.24. 20:45
Bár a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjról mint pályafutása utolsó Formula–1-es futamáról beszél Jenson Button, továbbra sem zárja ki határozottan, hogy a jövőben versenyez még.

„Úgy tekintek erre a nagydíjra, mint az utolsó versenyhétvégémre. Nem szeretnék már a Formula–1-ben szerepelni ezt követően. Én így gondolkodom, de ki tudja, ez fél év vagy egy év múlva akár változhat is” – nyilatkozta csütörtökön Button.

A McLaren-Honda szeptember elején jelentette be, hogy a világbajnok brit pilótának az idei az utolsó szezonja Formula–1-es versenyzőként. A 36 éves Button új szerződést írt alá a következő két évre, mivel szaktanácsadói szerepkörben számítanak rá.

A pályafutása során 15 futamgyőzelmet aratott, 2009-ben világbajnok Button helyét jövőre a belga Stoffel Vandoorne veszi át. A McLaren-csapat lehetőséget biztosít számára, hogy 2018-ban visszatérjen, ám sokak szerint csupán vészmegoldásként számítanának rá, amennyiben Fernando Alonso nem hosszabbítja meg a 2017 végén lejáró megállapodását.

Button 2000-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, eddig 304 futamon állt rajthoz. A vasárnapi viadallal közvetlenül felzárkózik a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher mögé, aki a második ebben az összevetésben 306 rajttal. Pályafutása során először – 113 versennyel a háta mögött – 2006-ben a Hungaroringen diadalmaskodott. Összesen ötven alkalommal állt a dobogón.

„Kimondottan boldog vagyok azzal, amit a Formula–1-ben elértem” – jelentette ki a pilóta, aki azt tervezi, hogy jövőre rajthoz áll majd néhány ralikrossz futamon, vagy a japán Super GT autós sorozatban.

„Sok álommal érkezel a Formula–1-be, vágyakozol valami után. Én két olyan istállóban is versenyeztem, amelyről kölyökként álmodoztam: a Williamsben és a McLarenben. És mégis egy privát csapatnál lettem világbajnok” – tette hozzá Button, aki a Brawn GP színeiben bizonyult a 2009-es idény legjobbjának.

Legfrissebb hírek

Pénteken kiderül, milyen nevet kapnak a Hungaroring kanyarjai

F1
17 órája

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
20 órája

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
21 órája

A Mercedes elismerte, hogy az övé a legerősebb motor – a Red Bull azonnal reagált

F1
2026.07.20. 19:55

Kimi Antonelli 19 évesen rendíthetetlennek tűnik – a Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.07.20. 15:31

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

F1
2026.07.19. 16:30

Öt versenyző kapott rajtbüntetést a Belga Nagydíjra

F1
2026.07.19. 14:12