F1: Hamilton választ kapott a Mercedestől – elégedett vele?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 15:34
A Mercedes-istálló biztosította róla Lewis Hamiltont, hogy nem került hátrányba Nico Rosberggel szemben az idén felhasználható motorok tekintetében.

Hamilton Spában kapott három új motort, kettővel egy-egy szabadedzést teljesített, a harmadikkal indult a Belga, az Olasz és a Szingapúri Nagydíjon.

A két friss motorból az egyiket kezdte meg Malajziában, de a 3. szabadedzés, az időmérő és a verseny 40 köre után a belső égésű motor tönkrement az autójában. Hamilton attól fél, hogy ezzel füstbe megy az a terve, amely szerint büntetés nélkül megúszhatja a szezon hátralévő részét.

„Ami most tönkrement, valóban viszonylag új motor volt, de még van egy ugyanilyen Lewisnak, plusz a Spában, Monzában és Szingapúrban használt. Ez két teljes készlet, ugyanannyi, mint amennyivel Nico gazdálkodhat – mondta Paddy Lowe, a Mercedes technikai igazgatója. – Lewis idei programját Belgiumban ötről hatmotorosra módosítottuk, most visszazökkent az eredeti ritmusba.”

Lowe ezzel nemigen nyugtatja meg Hamiltont, de leszögezte, nincs szándékosság a háttérben.

„Kényesen vigyázunk rá, hogy a technika ne szóljon bele kettejük csatájába. Borzasztó volt látni, hogy leáll az autó, hiszen büszkék voltunk rá, hogy az idén eddig egyetlen kiesés sem történt műszaki hiba miatt. Mi is kiegyenlített csatát szeretnénk látni, de most sajnos hátrányos helyzetbe hoztuk az egyik versenyzőnket” – mondta Lowe.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
23 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik